Választás 2018 – Nyugdíjkorrekciós programot ígér a DK

0

A Demokratikus Koalíció nyugdíjfelzárkóztatási és nyugdíjkorrekciós programot ígér kormányra kerülése esetére.

Gyurcsány Ferenc pártelnök csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a nyugdíjas fogyasztási index alapján megállapítanának egy alsó küszöbértéket, amit minden nyugdíjemelésnek el kell érnie. A három százalékot meghaladó gazdasági növekedés esetén nem csak az inflációt, de az átlagbérek növekedését is figyelembe vennék a nyugdíjemelések során.
A jelenlegi legalacsonyabb, 28,5 ezer forintos nyugdíjat a duplájára emelik – közölte. Annak érdekében, hogy az emelés miatt ne csökkenjenek a rászorulók szociális ellátásai, azok szabályozását elválasztják a minimálnyugdíjtól – tette hozzá.
A későbbi nyugdíjemelések során az 57 és százezer forint közötti járadékok az átlagnál nagyobb mértékben nőnek majd. Felülvizsgálják a rokkantnyugdíjak méltánytalan átalakítását, valamint rendezik a korábban nyugdíjba vonult had- és rendvédelmi dolgozók helyzetét – közölte.
Gyurcsány Ferenc emellett emlékeztetett korábbi javaslatukra, amelyik szerint ingyenessé tennék a kis mértékű gáz-, víz- és áramfogyasztást.
Hozzátette, létrehoznának egy a vonatokra és buszokra érvényes európai nyugdíjas utazási kedvezményt, hogy az idősek évi két alkalommal megfizethető áron látogathassák meg a külföldre költözött rokonaikat.
Bevezetnék a rugalmas nyugdíjkorhatárt, hogy a öregségi nyugdíjat megelőző négy évben – alacsonyabb járandóság mellett – bárki nyugállományba vonulhasson. Ezzel párhuzamosan újra létrehoznák az egyes munkakörökhöz kötött korábbi nyugdíjba vonulás lehetőségét.
A pártelnököt megkérdezték az Orbán Viktor által bejelentett téli rezsicsökkentésről, amire azt felelte, hogy óvja a gyermekeit a cukros bácsiktól a választókat pedig óvja a „politikai cukros bácsiktól”. Hangsúlyozta, hogy 2014 óta folyamatosan egyre alacsonyabb az energiahordozók világpiaci ára, de a magyar fogyasztói árak nem követték ezt a csökkenést. Jelenleg a háztartások évente átlagosan 70 ezer forinttal fizetnek többet az energiáért, amiből a fogyasztók most visszakapnak 12 ezret – mondta a politikus.
Az LMP még mindig nem válaszolt a DK tárgyalásokról szóló felkérésére – felelte egy másik kérdésre, hozzátéve, bízik a másik ellenzéki párt bölcs belátásában. Elmondta azt is, hogy több egyéni körzetet is hajlandóak lennének átadni az LMP-nek, a Jobbikkal viszont továbbra sem tárgyalnak.
Nincsenek miniszterelnöki ambíciói, neki elsősorban az a szerepe, hogy a DK-t képviselje a parlamentben – felelte arra, hogy milyen szerepet szánna magának egy esetleges baloldali kormányban.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés 2018-as Választás

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Origo: a Kúria szándékosan érvényteleníthetett a Fidesz-KDNP kárára levélszavazatokat

Egyre biztosabb, hogy szándékosan érvénytelenítette a Kúria a sérült vagy saját címzésű bo…