Választás 2018 – NVB: jogsértő volt a kispesti plakátleragasztás

0

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerint a kispesti önkormányzat és a polgármester több jogszabályt is megsértett azzal, hogy – egy helyi rendeletre hivatkozva – leragasztotta az egyik jelölő párt plakátjait. A testület keddi, nem jogerős másodfokú határozatával megváltoztatta az első fokú választási bizottság ezzel ellentétes határozatát és bírságot is kiszabott.

Az ügy előzménye, hogy a XIX. kerületi önkormányzat az elmúlt napokban leragasztatta a Fidesz Stop Soros! plakátjait, arra hivatkozva, hogy gyűlöletkeltésre alkalmasak. Az önkormányzat ezt azzal indokolta, hogy a helyi rendelet szerint tilos a közterületeken gyűlöletkeltő tartalmú plakátokat kihelyezni.
A leragasztással szembeni kifogást Budapest 8-as országgyűlési választókerületi bizottság elutasította, így került az ügy az NVB elé. A választási bizottságok a beadványban megjelölt egyetlen – telefonfülkére kihelyezett – plakáttal kapcsolatban hozták meg döntésüket.
A testület a kifogásnak helyt adott, és a határozatot megváltoztatva megállapította a jogsértést, az önkormányzatot és Gajda Péter MSZP-s polgármestert pedig eltiltotta a további jogsértéstől és előbbire 1 millió 35 ezer forint bírságot szabott ki.
Az NVB 8:6 arányban elfogadott határozatában egyebek mellett arra hivatkozott, hogy egy önkormányzati rendelet nem vonatkozhat a választási kampányra, és a plakát leragasztása sérti a jelölőszervezetek közötti esélyegyenlőséget. A határozatban emlékeztetnek arra is, hogy kampányidőszakban tilos a választási plakátok leragasztása, és nem szabályozható, korlátozható a kihelyezésük sem.
A testületben vita alakult ki arról, van-e impresszuma a leragasztott plakátnak, illetve, hogy az kormányzati plakátnak vagy a jelölőszervezet plakátjának számít. A határozat ellenzői szerint az önkormányzat feladatai közé tartozik a békés együttélés biztosítása, és álláspontjuk szerint gyűlöletkeltő a plakát, amely sérti Soros György személyiségi jogait is.
Az NVB határozata nem jogerős, a Kúriához lehet fordulni jogorvoslatért ellene.
Az NVB keddi ülésére 6 új pártdelegált taggal bővült. A Jobbik, az Együtt, a Kell az Összefogás Párt, a Momentum, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a Magyar Munkáspárt egy-egy megbízottja ülhetett be a jelenlegi 6 nemzetiségi taggal együtt már 22 tagú testületbe.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés 2018-as Választás

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Origo: a Kúria szándékosan érvényteleníthetett a Fidesz-KDNP kárára levélszavazatokat

Egyre biztosabb, hogy szándékosan érvénytelenítette a Kúria a sérült vagy saját címzésű bo…