Választás 2018 – Novák Katalin: Európa az üres bölcsők kontinense

0

Európa az üres bölcsők kontinense, mert egyetlenegy uniós tagállamban sem születik elég gyerek ahhoz, ami elegendő lenne a népességük fenntartására, de a gondokra nem a migráció a jó válasz, hanem a gyermekvállalás támogatása – mondta kedden Székesfehérváron Novák Katalin, a Fidesz alelnöke.

Novák Katalin a Nekünk Magyarország az első! című választási kampányrendezvényen azt hangsúlyozta, hogy április 8-án a legfontosabb kérdés, ami nemcsak a magyarokat, hanem az európaiakat is érinti, az a demográfia, és ezzel összefüggésben a migráció. Mint mondta, sok európai vezető a migrációt választja megoldásként, vagyis kívülről pótolják a gazdaságukból hiányzó erőforrásokat, ahelyett, hogy az őshonos lakosság gyermekvállalását támogatnák.
A család- és ifjúságügyért is felelős államtitkár megjegyezte, Magyarország teljesen más úton indult el az elmúlt években, és vannak is kézzelfogható eredmények. Közölte, a magyar fiatalok átlagosan két gyereknél többet szeretnének, 90 százalékuk pedig házasságban kívánja leélni életét, tehát „vágyaik hosszú távon megoldanák hazánk demográfiai problémáit”.
Novák Katalin szerint ezért április 8-án a családtámogatási rendszert is meg kell védeni. Példaként említette, hogy Európa nyugati felén átlagosan a GDP 2,55 százalékát fordítják családtámogatásra, miközben Magyarország 5 százalékot fordít erre.
Szerinte a kampányban az ellenzék csak saját magával foglalkozik, de hogy mi lesz a magyar emberekkel, az otthonteremtési támogatásokkal, a gyessel, a családi pótlékkal, arról nem esik szó.
Amikor mégis említést tesznek elképzeléseikről bizonyos témákban, azok igen rossz emlékeket hoznak elő – fűzte hozzá.
Novák Katalin úgy vélte, ma már nem a kormánypártok és az ellenzék vitája zajlik, nem a pártok programjai ütköznek egymással, hanem a migrációt elutasító pártszövetség és az azt támogató pártok, nemzetközi szervezetek és médiabirodalom közötti háború folyik.
Vargha Tamás, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelölt kiemelte, hogy a választás nem a következő négy évről szól, hanem az azt követő 8-10 évről is.
Mint mondta, Nyugat-Európa egykor vágyott turisztikai célpontjai, mint Róma, Brüsszel, Párizs, Köln, Berlin vagy Bécs ma már egészen máshogyan festenek, mint néhány éve.
Az utcakép megváltozott, egyre több migránst lehet látni, amit a magyarok nagy többsége saját lakókörnyezetében nem szeretne – tette hozzá.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés 2018-as Választás

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Origo: a Kúria szándékosan érvényteleníthetett a Fidesz-KDNP kárára levélszavazatokat

Egyre biztosabb, hogy szándékosan érvénytelenítette a Kúria a sérült vagy saját címzésű bo…