Választás 2018 – Nem született megállapodás a baloldali pártok egyeztetésén

0

Nem állapodott meg egymással a választási együttműködésről az MSZP-Párbeszéd, az LMP és a Demokratikus Koalíció a három párt, illetve pártszövetség vezetőinek vasárnap délutáni fővárosi egyeztetésén.

A Demokratikus Koalíció irodájában tartott megbeszélést követően Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje azt mondta, tudták, hogy a mostani tárgyalás csak egy folyamat kezdete lehet, ezért nem is gondolták, hogy vasárnap „bármiben megállapodásra” jutnak. Azt viszont fontos előre lépésnek és a választók felé küldött üzenetnek nevezte, hogy egy asztalhoz ültek. Tudomásul veszik, hogy a megbeszélésre meghívott Jobbik nem hajlandó velük tárgyalni – közölte, de egyúttal arra kérte a baloldali pártokat, hogy ez ne korlátozza őket az egyéni választókerületi együttműködésben.
A Párbeszéd társelnöke hangsúlyozta, hogy a demokratikus ellenzéki pártok szavazói sokkal nyitottabbak egymás jelöltjeinek elfogadására, mint a Jobbik szavazói. Azt is leszögezte, hogy a kormányt „balról lehet leváltani”.
A politikus megjegyezte, reméli, hogy az LMP is kész lesz a további egyeztetésekre.
A sajtótájékoztatón és a tárgyaláson részt vett Molnár Gyula, az MSZP elnöke, aki az esetleges visszalépésekről beszélve hangsúlyozta, hogy 2014-ben 14 körzetet nyerhetett volna az ellenzék, ha már akkor együttműködnek. Ma ennél jobbak a számok, a három baloldali párt koordinációja megakadályozhatná a Fidesz többségét – jelentette ki. Egy kérdésre válaszolva azt mondta nem tudják elképzelni, hogy az LMP egyfajta közvetítőként helyettük tárgyaljon az egyéni választókerületi koordinációtól a Jobbikkal.
A sajtótájékoztatón a megbeszélést eredetileg összehívó Gyurcsány Ferenc DK-elnök úgy fogalmazott, értik az LMP álláspontját, hogy a Jobbikkal is szeretnének „választási együttműködése törni”, de a kormányváltás elsődleges feltétele az, hogy a vasárnap tárgyalóasztalhoz ülő három pártszövetség megállapodjon.
Az MSZP-Párbeszéd, az LMP és a DK szavazói – egyeztetett indulás esetén – elegendő helyen képesek megverni a Fideszt ahhoz, hogy a kormánypárt kisebbségbe szoruljon – mondta. Hangsúlyozta, hogy a DK az MSZP után az LMP-vel is kész egy széles körű megállapodást kötni az egyéni választókerületi jelöltekről.
Gyurcsány Ferenc külön kiemelte, az LMP-vel való együttműködésüknek nem akadálya és nem feltétele, hogy hétfőn miben állapodik meg a Jobbikkal.
Az LMP delegációja nem a DK sajtótermében, hanem az épület előtt válaszolt az újságírók kérdéseire. Szél Bernadett miniszterelnök-jelölt azt mondta, hogy a kormányváltás csak teljes ellenzéki koordinációval valósítható meg, de „az LMP-n kívül más nincsen, aki elkötelezett ebben az irányban”.
Szél Bernadett úgy fogalmazott: hétfőn tárgyalnak a Jobbikkal, mert megpróbálnak valamilyen konszenzust találni az ellenzéki oldalon. Hozzátette, a 2014-es választás és a kutatások is azt mutatják, hogy balról nem lehet leváltani az Orbán-kormányt, ehhez szélesebb együttműködésre van szükség.
A kormányfőjelölt azt is megjegyezte, Gyurcsány Ferenc március 15-i meghívását úgy értelmezték, hogy a DK a Jobbikkal is hajlandó együttműködni, és csak most derült ki számukra, hogy ez nem így van.
Leszögezte, „értékközösséget mi nem kívánunk vállalni, se jobbra, se balra senkivel”, de a hódmezővásárhelyi polgármester-választás megmutatta, hogy ha az ellenzéki pártok önmérsékletet tanúsítanak és vannak megfelelő jelöltjeik, akkor képesek nyerni.


Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés 2018-as Választás

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Origo: a Kúria szándékosan érvényteleníthetett a Fidesz-KDNP kárára levélszavazatokat

Egyre biztosabb, hogy szándékosan érvénytelenítette a Kúria a sérült vagy saját címzésű bo…