Választás 2018 – Három kereskedelmi médiaszolgáltató is közzétenne politikai reklámokat a kampányban

0

Három kereskedelmi médiaszolgáltató jelentkezett a Nemzeti Választási Bizottságnál (NVB), hogy a szombaton indult választási kampányban politikai reklámot kíván közzétenni – közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az MTI érdeklődésére.

Az alaptörvény rögzíti, hogy a demokratikus közvélemény kialakulásához választási kampányidőszakban szükséges megfelelő tájékoztatás érdekében politikai reklám kizárólag ellenérték nélkül, az esélyegyenlőséget biztosító feltételek mellett közölhető. A választási eljárásról szóló törvény (Ve.) részletezi ezt a szabályt és különbséget tesz a politikai hirdetés, illetve a politikai reklám között: a jogszabály politikai hirdetésnek nevezi az ellenérték fejében, valamely jelölőszervezet vagy független jelölt népszerűsítését szolgáló és támogatásra ösztönző, sajtótermékben (illetve az interneten és moziban) közzétett tartalmat.
A politikai reklám – amelynek a célja ugyancsak a jelöltek, jelölőszervezetek népszerűsítése – televízióban, rádióban jelenhet meg.
A politikai reklám műsoridejét a közszolgálati médiaszolgáltatónál – a Duna Médiaszolgáltató Zrt.-nél – a törvény 300 percben állapította meg. Ezt az időtartamot az országos listát állító jelölőszervezetek között egyenlő arányban kellett felosztani. A politikai reklámokat a közszolgálati médiaszolgáltató legnagyobb éves átlagos közönségaránnyal bíró médiaszolgáltatásában kell közzétenni.
A nem közszolgálati médiaszolgáltatók nem kötelesek ilyen jellegű politikai reklámot sugározni, de vállalhatják azt. A jogszabály szerint amennyiben a közszolgálatinak nem minősülő, országosan elérhető lineáris médiaszolgáltatást nyújtó szolgáltatók biztosítani kívánják politikai reklám közzétételének lehetőségét, ezt kötelesek közölni a NVB-vel.
A nem közszolgálati médiaszolgáltatóknak szombat 16 óráig volt lehetőségük ilyen bejelentést tenni, az NVB-hez a határidő lejártáig két kereskedelmi médiaszolgáltató is bejelentkezett. Az NVI tájékoztatása szerint határidőig  a televíziók közül az ATV Zrt. és az RTL Klub jelentette be, hogy politikai reklámokat tenne közzé a kampányban. Mindkét médiaszolgáltató 300 percben jelölte meg a közzététel összes időtartamát, a pártlistát állító jelölő szervezetek részére 235-235 percet, a nemzetiségi listát állító jelölőszervezetek részére 65-65 percet biztosítanak.
Továbbá a határidő lejárta előtt jelezte az NVB-nek az Advenio Zrt. is, hogy három rádiójában (Class FM,  Class FM #HU és Class FM #UK) kíván a kampányban politikai reklámot sugározni. A médiaszolgáltató azt jelezte az NVB-nek, hogy csatornánként 1450 percben kíván politikai reklámot sugározni, ebből 1147 percet biztosít a pártlistát állító jelölőszervezeteknek és 303 percet a nemzetiségi listát állító jelölőszervezeteknek. (A Class FM műsorát az interneten sugározza.)
Ez azt jelenti, hogy az országgyűlési választás kampányában politikai reklámot a közszolgálati műsorszolgáltatón kívül kereskedelmi csatornákon is láthatnak a választópolgárok.
A Ve. szerint a nem közszolgálati médiaszolgáltató egyenlő feltételek mellett teheti közzé a jelöltet, illetve listát állító jelölőszervezetek és a független jelöltek politikai reklámjait, közös jelölt, illetve közös lista esetén a jelölőszervezetek együttesen jogosultak a politikai reklám megrendelésére.
A politikai reklámhoz véleményt, értékelő magyarázatot fűzni tilos. A politikai reklám közzétételéért a médiaszolgáltató ellenszolgáltatást nem kérhet, és nem fogadhat el.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés 2018-as Választás

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Origo: a Kúria szándékosan érvényteleníthetett a Fidesz-KDNP kárára levélszavazatokat

Egyre biztosabb, hogy szándékosan érvénytelenítette a Kúria a sérült vagy saját címzésű bo…