Választás 2018 – Czeglédy: helytelen döntést hozott a választási bizottság

0

Czeglédy Csaba szerint jogilag helytelen döntést hozott a Nemzeti Választási Bizottság pénteken, amikor a mentelmi jogát felfüggesztette.

A szombathelyi önkormányzati képviselő (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) , független országgyűlési képviselő-jelölt  a testület ülése után újságíróknak úgy fogalmazott: a döntésen nem lepődött meg. Nem tartotta helyesnek a választási bizottság döntését, úgy értékelte: egy egyértelműen kényszerintézkedéssel fenyegetett ellenzéki képviselő esetében annak kellett volna helyt adni, hogy választójoga, illetve a szombathelyi választóknak az a joga, hogy rá szavazhassanak, ne csorbuljon.
Jelezte, hogy nem kívánja a büntetőeljárást „megúszni”, nem érdeke az eljárás akadályozása. Hozzátette: az az álláspontja, hogy eddig jogtalanul tartották fogva, és erre az NVB mostani döntésével továbbra is lehetőséget ad.
Szerinte az előzetes letartóztatás egyik legfőbb oka az volt, hogy a szökésétől tartottak. Mint mondta, annál jobban, mint hogy jelen volt a bizottság ülésén, és kiállt a sajtó elé nem tudja demonstrálni, hogy nem kíván elszökni.
Megjegyezte: a büntetőeljárásról szóló törvény alapján nem lehet ugyanabban az ügyben valakit kétszer őrizetbe venni, és kíváncsian várja ebben az ügyben hogyan fogják „teljesen törvényellenesen” az újbóli előzetes letartóztatását indítványozni.
Szerinte a mostani kormánypártoknak van félnivalója attól, hogy szabadlábon van, az elmúlt hónapokban több olyan ügy került volna nyilvánosságra, ami teljesen más színben tüntetné fel a Fidesz és a KDNP képviselőit a választók előtt. A büntetőeljárás és a letartóztatása a 2018-as választásokkal állt összefüggésben – jelentette ki, hozzátéve: áll a büntetőeljárás elé, megfogja tudni védeni magát. Közölte: részt kíván venni a választásokon és Szombathelyen a mandátumot meg is kívánja nyerni.
Arról, hogy kíván-e fellebbezni, azt mondta: van jogorvoslati lehetőség, szemben az NVB álláspontjával. Jelezte: hétvégén a Kúriához kíván fordulni az ügyben.
Czeglédy Csaba újságírói kérdésre azt mondta: még nem találkozott Gyurcsány Ferenccel, a DK elnökével, szerinte erre hétfőn sor kerülhet.
Saját magát baloldali érzelműként, félig MSZP-sként, félig DK-sként, utalva a DK kiválásra, „elvált szülők gyermekeként” jellemezte. Mint mondta, ő jelen pillanatban is MSZP-tag, bár tagságát felfüggesztette, mielőtt indult volna. Azzal ugyanis senkinek nem akart problémát okozni, hogy az MSZP vagy a DK színekben méreti meg magát – jegyezte meg.
Arra az újságírói kérdésre, hogy hol van az a pénz, amit nem fizetett ki a diákoknak, azt mondta: ha nem akadályozták volna meg cége működését nyáron, akkor az a száznál kevesebb ember, aki nem kapta meg a bérét, már rég hozzájutott volna. Szerinte az a legócskább hazugság volt, hogy több ezer károsult lenne. Sem neki, sem munkatársainak nem volt szándéka arra, hogy az emberek ne kapják meg jogos juttatásukat – tette hozzá. Az a több tucat ember, aki a családtagjaival, vagy cégével felvette a kapcsolatot, az ősszel megkapta a bérét. Szavai szerint az ő felelőssége a történtekben az, hogy amikor elindították több ezer ember bérének kifizetését, nem volt meg még a fedezet, hogy mindenkinek elmenjen a juttatása.
Arra a felvetésre, hogy Ausztriában vannak-e további aranyrudak közölte: az ügyészség nagyon kiterjedt vizsgálatot folytatott Ausztriában, milyen titkos és rejtett vagyona van, de a széfen kívül semmit nem találtak. Kijelentette: sem Magyarországon, sem külföldön semmilyen vagyont nem rejteget.
További kérdésre közölte: eddig nem érintett településekre vonatkozó Elios-, illetve OLAF-anyagok vannak a birtokában, ezeket a hétvégén tanulmányozza és eljuttatja a sajtónak.


A Fidesz szerint a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) a jogszabályoknak megfelelően járt el, amikor úgy döntött, felfüggeszti Czeglédy Csaba mentelmi jogát. 

Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője a bizottság pénteki ülése után, sajtótájékoztatón azt mondta: az MSZP és a DK továbbra is falaz Czeglédy Csabának, ugyanis a baloldalhoz köthető bizottsági tagok egyértelműen a mentelmi jog fenntartása mellett érveltek. Ez bizonyítja, hogy Czeglédy Csaba továbbra is ezer szállal kötődik az MSZP-hez és a DK-hoz – vélte.
Értékelése szerint a bizottság a hatályos jogszabályok szerint járt el. Egyértelműen megállapítható, hogy egy sokkal korábban indult ügyről van szó, és nincs összefüggésben Czeglédy Csaba képviselő-jelöltségével, jelöltté válásával – mutatott rá a kormánypárti politikus.
Hozzátette: az ügy menete egyértelmű, a legfőbb ügyész indítványozta a mentelmi jog felfüggesztését, az ő térfelén pattog a labda, neki kell indítványt tennie a bíróságnak a kényszerintézkedés elrendelésére, illetve a felfüggesztett nyomozás folytatására.
Budai Gyula kiemelte: egy ilyen súlyú bűncselekménynél, ahol több mint 6,3 milliárd forint az elkövetési érték, teljesen indokolt a kényszerintézkedés, és innentől azok a jogi kiskapuk, amelyek a képviselő-jelöltté válással lehetőséget biztosítanak Czeglédy Csabának az előzetes letartóztatás felfüggesztésére, megszűnnek.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés 2018-as Választás

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Origo: a Kúria szándékosan érvényteleníthetett a Fidesz-KDNP kárára levélszavazatokat

Egyre biztosabb, hogy szándékosan érvénytelenítette a Kúria a sérült vagy saját címzésű bo…