Választás 2018 – A „Soros-szervezetek” vizsgálatát követeli a Fidesz

0

A Fidesz felszólítja a hatóságokat, hogy minden részletében vizsgálják ki a „Soros-szervezetek” Magyarország ellen irányuló tevékenységét – jelentette be a párt kommunikációs igazgatója kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

Hidvéghi Balázs úgy fogalmazott: hangfelvétel bizonyítja, hogy ezek a szervezetek „egészen elképesztő módon” külföldi kormányokon és Magyarországon is tevékenykedő külföldi vállalatokon keresztül akarják zsarolni Magyarországot. Ezeknek a támadásoknak pedig az a céljuk, hogy Magyarországot meggyengítsék, és eltávolítsák a bevándorlás útjában álló magyar kormányt. Ugyanakkor gátlástalanul veszélyeztetik magyar emberek tízezreinek a munkahelyét – tette hozzá.
A The Jerusalem Post című izraeli lap közölt egy, a Magyarország elleni tevékenységet bizonyító hangfelvételt – folytatta -, amelyen Dénes Balázs, a Polgári Szabadságjogok Szövetsége Európáért elnevezésű szervezet vezetője beszél. Egy másik „Soros-szervezet”, a Migration Aid egyik vezetője Siewert András pedig beismerte, hogy illegális adatgyűjtést folytattak a határzónában, a migránsok körében. Azt is elismerte, hogy Soros György kizárólag pénzügyi és politikai érdekből támadja Magyarországot – fogalmazott.
Ezért akarják az Orbán-kormány ellenében a bevándorláspárti ellenzéket hatalomra segíteni – hangsúlyozta Hidvéghi Balázs.
Kérdésre válaszolva, az ellenzéki pártok egyeztetéseit kommentálva úgy fogalmazott, hogy az szánalmas, kicsinyes hatalmi osztozkodás.
Ez is azt mutatja: az ellenzék nincs abban az állapotban, hogy felelősségteljes politikát kínáljon Magyarország számára – mondta a kommunikációs igazgató.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés 2018-as Választás

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Origo: a Kúria szándékosan érvényteleníthetett a Fidesz-KDNP kárára levélszavazatokat

Egyre biztosabb, hogy szándékosan érvénytelenítette a Kúria a sérült vagy saját címzésű bo…