Ünnepek – FKF: 150 köbméter hulladék volt a budapesti szilveszteri rendezvények helyszínein

0

Mintegy 150 köbméter hulladékot takarítottak össze a budapesti szilveszteri rendezvények helyszínein a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) dolgozói hétfőn – közölte a társaság az MTI-vel.

Közleményük szerint az óév búcsúztató közterületi rendezvények helyszínein – többek között a Vörösmarty téren, a Hősök terén, a Kis- és Nagykörúton – továbbá a Boráros téri, Ferenc körúti, Blaha Lujza téri, Nyugati téri, Kálvin téri, Deák téri, valamint az Astoria aluljárókban és azok környékén január elsején reggel 6 órakor kezdték meg kézi és gépi erővel a takarítást, melyet a kora délutáni órákra fejeztek be az FKF dolgozói.
Emellett hajnalban több útvonalon – döntően a külső városrészekben – síkosság mentesítésre is szükség volt.
A feladatokat 300 emberrel és 30 takarító-, szállító-, illetve téli célgéppel végezte a társaság.
A fővárosban az év első napján az FKF hulladékszállító gépjárművei a hétfői program szerint végzik a kommunális, illetve a szelektíven gyűjtött anyagok elszállítását – olvasható a közleményben.

Budapest, 2018. január 1.
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) dolgozói takarítanak a szilveszteri ünneplés után a belvárosi Vörösmarty téren 2018. január 1-jén reggel.
MTI Fotó: Mónus Márton

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

A Magyar Költészet Napja – A vers rólunk és nekünk szól

A nehéz sorsú költő, József Attila április 11-ei születésnapját éppen hatvan éve, 1964 óta…