Szupergyors internetet és teljes wifi-lefedettséget kapnak az iskolák 2019 végéig

0

Szupergyors internetet és teljes wifi-lefedettséget kapnak az állami és egyházi iskolák 2019 végéig – jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Kara Ákos elmondta: a kormány döntése alapján minden állami és egyházi fenntartású általános iskola és középiskola, valamint szakképzési intézmény számára biztosítani fogják a gyorsabb internetkapcsolatot. Minden 500 fő alatti iskolában legalább 100 Mbit/s, minden ennél nagyobb iskolákban pedig legalább 1 Gbit/s sávszélességet szeretnének megvalósítani.
Emellett minden állami fenntartású általános iskola és középiskola, szakképzési intézmény és – első körben – 148 egyházi iskola kap teljes wifi-lefedettséget – tette hozzá.
Mint mondta, a fejlesztések összességében négyezer helyszínt érintenek, mivel ha az iskola több helyszínen is oktat, akkor valamennyi épületben megvalósítják a fejlesztést.
Tájékoztatása szerint a beruházást 2019 végéig valamennyi állami és – első körben – 148 egyházi intézményben megvalósítják, a beruházás költsége 31 milliárd forint, amit részben hazai, részben uniós forrásból biztosítanak.
A program összesen 1 millió 200 ezer diákot és mintegy 126 ezer oktatót érint. A fejlesztést az Emberi Erőforrások Minisztériumával és a Nemzetgazdasági Minisztériummal együttműködésben valósítják meg.
Kara Ákos hangsúlyozta: a kormány célja, hogy minden magyar ember és vállalkozás a digitális átalakulás nyertesévé váljon, és Magyarország versenyképes ország maradjon egy újfajta, digitális korban, ahol a digitalizáció az élet minden területére kiterjed. Meggyőződésük szerint a digitális átalakulásra való felkészülés az iskolában kezdődik – tette hozzá.
Felidézte: a kormány 2016-ban elfogadta a digitális oktatási stratégiát, amelyben meghatározta az oktatás új infrastrukturális hátterét. A digitális oktatás központi eleme, hogy a digitális eszközök, tananyagok használata ne csak az informatikai termek sajátja legyen, hanem terjedjen ki az iskola egészére – jelentette ki.
Solymár Károly Balázs infokommunikációért felelős helyettes államtitkár felidézte: 2013. január 1-jén került át az NFM-hez a köznevelési intézmények internetellátásnak feladata. Akkoriban – mint mondta – az iskolákban átlagosan 4 Mbit/s sávszélesség volt elérhető, mára már 50 Mbit/s az iskolák átlagos sávszélessége. A kormány mostani döntése alapján a jelenlegi kapacitásokat átlagosan 2,5-szeresére, a nagyobb iskolában 250-szeresére növelik.
Elmondta, hogy ahol piaci szolgáltatótól beszerezhető egy magasabb sávszélességű csomag, ott egyszerű vásárlással oldják meg a sávszélesség-bővítést, adott esetben eszközcserével. Ahol nem lehet piaci alapon megoldani a fejlesztést, ott állami tulajdonú hálózat épül ki.
Közölte: alapvetően a vezetékes összeköttetésre törekednek, minden nagy iskolában optikai összeköttetést akarnak kiépíteni, ahol erre nincs lehetőség, ott jó minőségű vezeték nélküli mikrohullámú kapcsolatot építenek ki.
Solymár Károly Balázs kitért arra, hogy a fejlesztés során kiemelt figyelmet fordítanak a biztonságra, a gyermekekre káros tartalmak és a kibertámadások kiszűrésére, ezért központi wifimenedzsment-központot alakítanak ki.
Hozzátette, a sávszélesség-bővítések már ebben az évben megkezdődnek és a tervek szerint 2019 végéig valósulnak meg, a wifi-lefedettség kiépítése januárban indul.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

A tökéletes futballfelszerelés, avagy hogyan válasszuk ki a legjobb focicipőket és kiegészítőket?

A futball világában a megfelelő felszerelés kiválasztása kulcsfontosságú lehet a teljesítm…