Pert nyert egy hajléktalan nő érdekében indított kártérítési ügyben az ügyészség

0

Első fokon pert nyert a Pest Megyei Főügyészség egy hajléktalan nő érdekében indított kártérítési ügyben, a nő csalás áldozata lett, amikor eladta az ingatlanát – tudatta a megyei főügyész pénteken az MTI-vel.

Szabó Ferenc közleménye szerint az ügyészség a csalás miatt elvesztett összeg visszafizetése iránt lépett fel a bíróságon a károsult mellett. Az asszony sződi házára adásvételi szerződést kötött egy férfival, a szerződésbe azonban vételárként nem a megállapodás szerinti összeg került, hanem annak csak a fele, 500 000 forint. A ingatlan a szerződésbe írt összegnek több mint tízszeresét érte, de a nő végül csak a szerződésben szereplő összeget kapta meg a férfitól – ismertette a főügyész.
A károsult csalás miatt feljelentette a férfit, akinek a bűnösségét már 2011-ben megállapította az eljáró bíróság, viszont a vételár különbözetét a nő mindeddig nem kapta meg.
A Pest Megyei Főügyészség a sértett jogainak védelmében keresetet nyújtott be a Váci Járásbíróságra, amelyben indítványozta: a bíróság kötelezze a bűncselekmény elkövetőjét kártérítés és az eltelt idő óta felhalmozódott kamatok megfizetésére.

A járásbíróság elsőfokú, nem jogerős ítéletében helyt adott az ügyész keresetének és a sértett javára a vételár-különbözet és törvényes kamatai együttes összegének megfelelő kártérítést ítélt meg.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

A tökéletes futballfelszerelés, avagy hogyan válasszuk ki a legjobb focicipőket és kiegészítőket?

A futball világában a megfelelő felszerelés kiválasztása kulcsfontosságú lehet a teljesítm…