Ónodi: 2018-ban több pénz, még több kórházfejlesztés és újabb béremelés lesz az egészségügyben

0

Idén az egészségügyben még több forrásra, még több kórházfejlesztésre és újabb béremelésekre lehet számítani – mondta Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár az MTI-nek.

Kifejtette: folytatódik Budapest történetének legnagyobb kórházfejlesztése, a következő években 700 milliárdot költenek a fővárosi és Pest megyei kórházak fejlesztésére, összesen 25 kórházban, illetve 7 önálló szakrendelőben lesz fejlesztés. 2018-ban a Közép-Magyarországi régióban 30 milliárdot költenek kórházfejlesztésre, folytatódik az orvosi eszközök beszerzése, a mentőautók lecserélése és a béremelés.
Az érdekképviseletekkel kötött megállapodás szerint az egészségügyi szakdolgozók bére novemberben újra 8 százalékkal emelkedik, 2016 és 2019 között átlagosan 65 százalékkal nő a bérük. A mentők bére is nő, januártól további 10 százalékkal – mondta.
2010 után a rendszerváltás óta a legnagyobb, több mint 500 milliárdos fejlesztést hajtottunk végre az egészségügyben: országszerte épültek, illetve újultak meg a kórházak, rendelők – hangsúlyozta. A legnagyobb volumenű fejlesztések a konvergencia régiókban – Budapesten és Pest megyén kívül – zajlottak. Így ma már a vidéki kórházak jelentős részében 21. századi körülmények között gyógyulhatnak a betegek. A főváros fekvőbeteg-ellátó intézményhálózata azonban jelentős lemaradásban van.
Az államtitkár jelezte: a kormány bizonyította és bizonyítja, hogy az egészségügyet komolyan veszi. A fővárosi intézményhálózat több mint 4 millió embert lát el, a budapesti és Pest megyei emberek is 21. századi minőséget érdemelnek. Ezért – a nemzetgazdaság pozitív eredményeinek köszönhetően – a kormány úgy döntött, hogy az ország legnagyobb népességű területén koncentráltan történjen fejlesztés, amely kiterjed az infrastruktúra és az eszközállomány megújítására.
A budapesti egészségügyi rendszer átalakítása során fontos cél, hogy komplex, sokszakmás, sürgősségi ellátásra is alkalmas centrumkórházak jöjjenek létre, amelyek lehetőség szerint egy telephelyen működnek az év minden napján, minden szakmában. A fejlesztés lehetővé teszi a betegbiztonság és a betegelégedettség növelését, a fővárosi egészségügyi szakellátásokat igénybe vevő lakosság komplex ellátási színvonalának emelését és az azokhoz való hozzáférés megkönnyítését, valamint kiemelt szempont a sürgősségi esetek hatékonyabb ellátása is.
Elmondta: Budapest legnagyobb kórházfejlesztési programja indult el 2017-ben, és a következő 8-10 évben a kormány várhatóan mintegy 700 milliárdos fejlesztést hajt végre a fővárost és az agglomerációt is kiszolgáló kórházakban. A fővárosban 3 centrumkórház jön létre és további 25 budapesti és Pest megyei kórházat, valamint számos szakrendelőt fejlesztenek. A budapesti és Pest megyei fekvőbetegellátás orvostechnológiai fejlesztésére 21,7 milliárd forint felhasználásáról döntött a kormány, 18,3 milliárd forint pedig az építészeti tervezést szolgálja. A járóbeteg-ellátás fejlesztésére 42,5 milliárd forintot hagyott jóvá a kormány 16 intézmény számára. Az idei költségvetésben 30 milliárd forint áll rendelkezésre az Egészséges Budapest Programra.
Az államtitkár szerint a rideg beton és az orvostechnológia – legyen az bármilyen modern – mit sem ér az egészségügyi dolgozók embersége, reményt adó gondoskodása, a betegekkel való törődése nélkül. Ezért a kormány nagy figyelmet fordít az egészségügyi dolgozók körülményeinek javítására: 2010 óta több körben béremeléseket hajtott végre. 2012 és 2013 után 2016-ban egy újabb többéves béremelési program indult el, amelynek során több mint 97 ezer egészségügyi dolgozó részesült jelentős béremelésben. Az egészségügyi szakdolgozók négy lépcsős béremelése során 2016 szeptemberétől átlagosan 26,5, majd 2017 novemberétől 12 százalékos béremelést kaptak. 2018-ban és 2019-ben pedig újabb  8-8 százalékos emelésre számíthatnak a szakszervezetekkel kötött megállapodás szerint. A szakorvosok és kórházi szakgyógyszerészek 107, illetve 100 ezer forintos alapbéremelést kaptak 2016-ban és 2017-ben, a rezidensek pedig 50 ezer forintos emelésben részesültek. Alapbéremelés történt, a különböző pótlékok tovább emelik a kereseteket – tette hozzá.
Jelezte: a kormány mellett ösztöndíj-lehetőségeket biztosít az egészségügyi dolgozóknak. 2011-ben elindították a Rezidens Támogatási Programot, mely most 6 ösztöndíj-típust tartalmaz, és szakterülettől függően nettó 100, 150, illetve 200 ezer forint többletjövedelmet biztosít. Az elmúlt években több mint négyezren részesültek rezidens ösztöndíjban.
A Michalicza-ösztöndíj keretében támogatják a felsőfokú végzettséggel rendelkező ápolókat és mentőtiszteket a mesterfokozat megszerzésében, elősegítve ezzel a magasan képzett, hivatástudattal és megfelelő gyakorlati tapasztalattal rendelkező, egyetemi végzettségű ápolók biztosítását, motiválva őket a hivatásuk szerinti tartós elhelyezkedésre – folytatta. Az ösztöndíj mértéke a képzés első félévében 640 ezer forint, a második félévétől kezdve pedig 320 és 640 ezer forint közötti összeg lehet. 111-en feleltek meg a pályázati feltételeknek.
Az „Ápoló tanulók részére pályaválasztást támogató ösztöndíjas programban” várhatóan 3200 tanuló, mentori támogatás mellett részesülhet ösztöndíjban. A támogatás mértéke havonta nettó 40 ezer forint. A pályázatok beadására 2018. január 15-ig van lehetőség – tette hozzá.
Az egészségügyi dolgozók munkája nélkülözhetetlen, hiszen ők azok, akik a betegágyak mellett visszaadhatják az egészséget, a gyógyulás reményét és törődnek az elesett, beteg emberekkel. Éppen ezért a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy élet- és munkakörülményeik a következő időszakban tovább javuljanak. A negatív hangok ellenére növekvő források mellett komoly fejlesztések, béremelések és plusz források érkeztek és érkeznek az ágazatba – mondta az államtitkár.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés 2018-as Választás

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Origo: a Kúria szándékosan érvényteleníthetett a Fidesz-KDNP kárára levélszavazatokat

Egyre biztosabb, hogy szándékosan érvénytelenítette a Kúria a sérült vagy saját címzésű bo…