OLAF-jelentés – Borbély Lénárd: az MSZP-t és a korábbi liberálisokat terheli a teljes felelősség

0

A 4-es metró beruházása közvetlen szocialista-liberális befolyás és kézi irányítás mellett valósulhatott meg 2010-ig, a szabálytalan és korrupciógyanús szerződések miatt övék a teljes felelősség – jelentette ki a beruházáshoz kapcsolódó korrupciót vizsgáló fővárosi munkacsoport elnöke csütörtökön, a testület jelentéséről beszámoló budapesti sajtótájékoztatón.

Borbély Lénárd (Fidesz-KDNP), Csepel polgármestere elmondta, a testület csütörtökön egyhangúlag fogadta el a metrókorrupcióról szóló jelentését. Az öttagú testület záróülésén négyen voltak jelen, Geiger Ferenc (civil szervezetek) nem tudott részt venni az ülésen.
Közölte: a korrupciógyanús közbeszerzések, a jogszabályellenesen – a közbeszerzési eljárás megkerülésével – megkötött szerződések, a cégek kiválasztása, valamint a politikai kampány befolyásolására irányuló tevékenység az MSZP és az SZDSZ felelőssége mind erkölcsi, mind anyagi, mind büntetőjogi vonatkozásban.
Borbély Lénárd hangsúlyozta, a munkacsoport nem nyomozóhatóság, de a meghallgatások pontosan rávilágítottak arra, hogy „milyen korrupciós modell mehetett végbe” a 4-es metró beruházásakor.
Elmondta, a 4-es metró megépítése a 2007-2013-as időszakban az Európai Unió által finanszírozott legdrágább projekt volt. A kormány 2003 májusában döntött arról, hogy részt kíván venni a metróépítésben. Ekkor a miniszterelnök Medgyessy Péter volt, akit Gyurcsány Ferenc követett, majd egy rövid időre Bajnai Gordon.
A beruházás tervezett költsége nettó 194,9 milliárd forint volt, a befejezéskor viszont bruttó 452,5 milliárd forint lett a teljes költség.
Borbély Lénárd kijelentette: az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentése alapján a jogszabálysértéseket és a korrupciót tekintve a 4-es metró kivitelezése dobogós helyen áll az Európai Unióban, Magyarországon pedig ez az eddigi legnagyobb korrupciós botrány.
Azok a szerződések, amelyek korrupciógyanút keltettek, mind a 2002 és 2010 közötti szocialista-liberális időszakot érintik – mondta, rámutatva arra, hogy az OLAF-jelentés a 2010 utáni időszakot tekintve egyetlen szabálytalanságról számol be, elismerve azt, hogy azzal a főváros új vezetése az egész beruházás egyik legnagyobb problémáját szüntette meg.
Borbély Lénárd emlékeztetett: Tarlós István főpolgármester 2011. január 7-én tett bejelentést a főváros működését és az ország legnagyobb beruházási projektjét alapvetően befolyásoló, nemzetgazdasági jelentőségű ügyben a legfőbb ügyésznek. A bejelentés tárgya a 4-es metró beruházás keretében beszerzett Alstom-szerelvények szerződéskötésének körülményei voltak. Az ügyben nyomozás indult és még ma is tart – mondta.
Borbély Lénárd kifejtette: az uniós támogatás kedvezményezettje Budapest volt, amely a beruházás lebonyolításával a BKV Zrt.-t bízta meg. A vállalaton belül működő DBR Metró Projekt Igazgatóság volt az operatív bonyolításért felelős. A közbeszerzéssel vagy anélkül előkészített szerződéseket a BKV Zrt. igazgatósága hagyta jóvá, és a cég vezérigazgatója írta alá.
A fővárosi önkormányzat vezetőinek döntése nyomán különböző időszakokban a 10 milliárd, majd később az 5 milliárd forintot el nem érő szerződések nem kerültek a BKV Zrt. igazgatósága elé, a jóváhagyásuk nélkül születtek meg a megállapodások.
Az érintett döntéshozók, tisztségviselők, céget felügyelő delegáltak beszámolói szerint a BKV Zrt. döntéshozatalai formálisak voltak. A DBR Metró Projekt Igazgatóság működésének és döntéseinek felügyelete szintén csak formailag tartozott a BKV Zrt.-hez.
A valóságban a döntéseket Demszky Gábor akkori szabad demokrata főpolgármester, a helyettesei és a kabinete hozta meg – mondta Borbély Lénárd, hozzátéve: a testület által meghallgatottak állításai szerint mindemellett a megvalósításhoz szükséges szellemi muníció, szakmai hozzáértés hiánya végig jelen volt a beruházás alatt.
Borbély Lénárd kijelentette: Medgyessy Péter volt szocialista miniszterelnök nevesítése az OLAF-jelentésben, a hozzá köthető korrupciós botrány – ahol közel 180 millió forint értékű sikerdíjat kapott a családi vállalkozása a metrószerelvények „sikeres” közbeszerzése után -, az MSZP kincstárnokának jelenléte és megbízása is a baloldali pártok kötődését erősíti.
Az OLAF jelentése alapján a leginkább korrupciógyanús és szabálytalan szerződéseket egytől egyig Gyurcsány Ferenc kormányzása alatt kötötték – mondta.
„Mindezek alapján a korábbi döntéshozók és azok pártkötődései, valamint annak a ténye, hogy a 2010 előtti legnagyobb ellenzéki pártot – a Fidesz-KDNP-t – minden ellenőrzéstől távol tartották (…), egyértelműen jelzi, hogy a felelősségi kérdés meghatározásakor az MSZP-t és a korábbi liberálisokat terheli a teljes körű anyagi, jogi és erkölcsi felelősség” – fogalmazott Borbély Lénárd.
Hozzátette: a szerződésekkel kapcsolatos közbeszerzések elhagyása, az Alstom-szerelvények beszerzésénél körvonalazható korrupciós modell, az átláthatatlanság és azok az összegek, amelyek pártkasszába kerülhettek és azokhoz, akik a politikai döntéshozók voltak, egyértelműen a balliberális vezetéshez köthetőek.
Borbély Lénárd közölte, a vizsgálati jelentés a Fővárosi Közgyűlés elé került, arról várhatóan októberben tárgyalhatnak majd a képviselők.
Kérdésre válaszolva azt mondta: szerinte néhány embernek a vádlottak padján a helye.
A Fővárosi Közgyűlés február 22-én döntött az OLAF-jelentéshez kapcsolódóan a korrupciót vizsgáló munkacsoport létrehozásáról. A munkacsoport feladata annak kiderítése volt, hogy kik szerepelnek a metródossziéban, továbbá kik a felelősök és hová kerülhettek az eltűnt pénzek. Tagjai Borbély Lénárd mellett Orbán Gyöngyi (Fidesz-KDNP), Geiger Ferenc (civil szervezetek), Karsay Ferenc (Fidesz-KDNP) és Tokody Marcell (Jobbik) voltak.

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

A tökéletes futballfelszerelés, avagy hogyan válasszuk ki a legjobb focicipőket és kiegészítőket?

A futball világában a megfelelő felszerelés kiválasztása kulcsfontosságú lehet a teljesítm…