Október 23. – Méltósággal és tisztelettel – Ötvenhatos forradalom 68. évfordulóján

0

Október huszonharmadika minden magyar szívében emlékeket őrző, összekötő kapocs. Egy generációnak emlék. Győztes, szép, felszabadító, mert a magyarság szívéből jöttek a céljai, jövőt ígértek, emberi méltóságot, független hazát. 1956 üzenete szól a fiatalokról, a szabadságról és a nemzet szabadságáról, amelyek kivívni és védeni kell.

Ez a generáció vagy harcolt, és most erre emlékszik, vagy megélte, és ennek nyomait őrzi. Jó néhányan közülük a mai napig boldogan idézik ifjúságuknak e szép napjait úgy, hogy életükben először érezhették szabadnak magukat. Ezek a generációk ma már együtt ünnepelnek itthon és a világban szerteszét. Hogy a nemzetiszínű zászló, amely nekünk, csak nekünk magyaroknak az összetartozást jelképezi, ezen a napon szabadon lobogjon. Ehhez az ünnephez fel kell nőni. Méltósággal, tisztelettel kell emlékezni a harcolókra, a velük együtt-érzőkre, az áldozatokra. Ez a nap, ez az ünnep erről szóljon itt Ajka városában is!

Emlékezzünk ma arra az alig két hétre, amely sok mindent megváltoztatott. Emlékezzünk a helytállókra, akik az utcán harcolva életüket áldozták egy szabad, független Magyarországért, akik közül sokakat jeltelen tömegsírba temettek. 1848-hoz hasonlóan 1956-ban is a fiatalok vállalták elsőként az igazság kimondásának történelmi küldetését. Az érdem azoké is, akik felnevelték az ötvenhatos ifjúságot a szabadság szeretetére és az igazság tiszteletére. Azt akarták elérni, hogy hazánkban a magyar ember legyen a legfontosabb, s bizonyították, hogy a magyar embernek a helyén van a szíve.

Ennek a forradalomnak volt valamiféle olyan közszelleme, amelyik úgy irányította az embereket, hogy azok észre sem vették, egy közszellem, amelyik több volt az embereknél és arra buzdította őket, hogy túlnőjenek önmagukon. Ettől volt páratlan nagyszerű. Nemcsak képek őrzik ötvenhat őszének emlékét, hanem városunkban és környékén is élnek még közöttünk emberek, akik cselekvő részesei voltak az akkori eseményeknek. Emlékezzünk rájuk, akik kiálltak a függetlenség és az oroszok kivonulása mellett. Ezen a napon hajtsunk fejet mindazok előtt, akik vállalták a politikai, majd a fegyveres harcot a demokráciáért, a függetlenségért.

Október 23-a a legfiatalabb nemzeti ünnepünk, emberi kötelességünk, hogy azokra, akik tisztességgel harcoltak a nemzeti ügyért, méltóképpen emlékezzünk. Akarjunk tisztességesek, emberek és magyarok lenni a hétköznapokon is. 1956 azonban nemcsak nemzeti ünnep, hanem nemzeti felelősség is mindenkinek, aki képes nemzetben gondolkodni. Felelősség azért, hogy ötvenhat köztünk élő szereplői békességben, tisztességben éljék napjaikat, lássák harcaik eredményét. Felelősség azért is, hogy ez az ünnep a fejekben és szívekben nemzeti ügy és a jövőért érzett felelősség legyen, s közösen érezzük gyermekeinkkel, hogy jó magyarnak lenni, mert az egyetlen kis nép vagyunk a földön, amely 1956-ban példát mutatott.

Őrizzük tisztelettel és méltósággal nemzeti múltunk e napjának emlékét!

Tollár Sándor

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Ajkai idősek köszöntése – Október az Idősek Hónapja

Őszintén szólva kissé zavarban vagyok a megszólításkor, nem is tudom, hogy kezdjem. Azt ne…