Novák Katalin: sok még a teendő a szexuális felvilágosítás területén

0

Nagyon sok még a teendő a gyermekek szexuális felvilágosításának területén, hiszen ez sokáig tabutéma volt, sokszor még ma is az – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön Miskolcon.

Novák Katalin az ERGO Európai Regionális Szervezet a TeenSTAR program meghonosítása Magyarországon a Transznacionális Együttműködések című projekt keretében című nyitókonferenciáján úgy fogalmazott: a szülők, a pedagógusok és mások is tudják, hogy ezzel kezdeni kelleni valamit, de nincsen meg az a tapasztalat, amit a szüleiktől, nagyszüleiktől kaptak volna, az, miképp is kellene ehhez a kérdéskörhöz hozzáállni.
Mint mondta, a digitális, az internetes világnak köszönhetően óriási változás következett be ezen területen, sajnos azonban nem mindig a jó irányban, a gyermekeket veszélyek is fenyegetik.
Novák Katalin külön is kiemelte, hogy a néhány éves kicsik kezébe is olyan telefont adnak, amelyek révén nemcsak a világ nyílik ki számukra, hanem „kiengedtük őket egy kétszer négysávos autópályára” minden támasz és védelem nélkül. A rengeteg pozitívum mellett ez a világ nagyon sok veszélyt is rejt – tette hozzá.
Az államtitkár hangoztatta azt is, hogy a gyermekek ezen a területen bőven a felnőttek előtt járnak, „mi kullogunk a nyomukban, próbálunk velük lépést tartani”, többen mondják, hogy ők digitális bennszülöttek, „mi meg digitális bevándorlók” vagyunk.
Hozzátette: a gyerekek a mobiltelefonon olyan szexuális tartalmakkal is találkoznak, amelyek többsége nem szerethető, nem a felvilágosítást szolgálja, hanem számukra feldolgozhatatlan, érzelemmentes pornográfiát, erőszakot mutat, és nagyon nehéz ezektől a hatásoktól megvédeni őket.
A szervezet 2016 óta dolgozik a TeenSTAR nemzetközi szexuálpedagógiai személyiségfejlesztő program elterjesztésén magyar nyelvterületen. Az osztrák, német, felvidéki és erdélyi partnerekkel benyújtott pályázat eredményeként a Transznacionális Együttműködések projekt keretében indulhatott el Miskolcon és térségében a csütörtöki nyitókonferenciával a hároméves program, amelyben 9-19 éves fiatalokkal foglalkozó oktatókat képeznek. A projekt szervezői közölték: a legtöbb felmérés szerint a gyerekek többsége egyáltalán nem vagy csak felszínesen beszél szüleivel a szexualitásról. A TeenSTAR segítséget nyújt kérdéseik megválaszolásában, a program a szexualitást a testi, lelki, szellemi hatások egységeként közelíti meg.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Minőség és elegancia az íróasztalok világában

Napi közel nyolc órát töltünk mellette – nem is csoda, hogy íróasztalból a csúcsminő…