Nemzetközi gitárfesztivált rendeznek Balatonfüreden

0

Tizennyolc hazai és külföldi gitáros lesz hallható a június 24. és július 1-je között zajló 12. Balatonfüredi Nemzetközi Gitárfesztiválon – tájékoztatták a program szervezői az MTI-t.

A nyitónapon a spanyol Ricardo Gallen lép fel a Vaszary Galéria színpadán, ő és a másnap színpadra álló francia Judicael Perroy is visszatérő vendég a fesztiválon.
A helyi Ferencsik János Zeneiskolában a Pozsonyi J.K. Mertz Nemzetközi Gitárverseny győztese, az osztrák Nikolas Göhl ad koncertet június 26-án hétfőn, kedden a Versenygyőztes magyar fiatalok elnevezésű esten Szalai Lotti, Nagy Márton és Fellegi Dávid lesz hallható ugyanitt.
Szerdán az Eötvös Zenei Alapítvány által támogatott, kiemelten tehetséges fiatalok állnak a zeneiskola színpadjára Koncert Kohno-Sakurai mesterhangszereken című műsorukkal, csütörtökön pedig a bécsi Forum Gitarre Nemzetközi Gitárverseny első helyezettje, a francia Antoine Morinérie ad koncertet szintén a zeneiskolában.
A záróhétvégén pénteken a Vaszary Galéria színpadján a harminötszörös versenygyőztes fiatal ukrán gitárművész, Marko Topcsij lép fel, szombaton pedig a fesztivál gitárzenekara és résztvevői adnak színes zárókoncertet a Ferencsik iskolában.
Az esti koncertek mellett délelőtt nyilvános mesterkurzusok, a zeneiskolában pedig hangszerkiállítás várja az érdeklődőket. Itt cseh és görög hangszerkészítő mesterek remekeit lehet megtekinteni, valamint egy német feltaláló munkája is látható lesz, aki egy új hangszertartó eszközt talált fel.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Ajkai idősek köszöntése – Október az Idősek Hónapja

Őszintén szólva kissé zavarban vagyok a megszólításkor, nem is tudom, hogy kezdjem. Azt ne…