Nem mellékesek a mellékhatások

0

A mellékhatásokról kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét. Egy-egy betegtájékoztatón a mellékhatások sora hosszú, holott ezeknek a nem kívánt hatásoknak a 80 százaléka megelőzhető lenne, ha kicsit jobban figyelnénk. Van olyan fejfájás-csillapító, amelynek egyik mellékhatása a fejfájás maga.

„A mellékhatásokról kérdezze meg kezelőorvosát vagy gyógyszerészét”- ezt halljuk, olvassuk és látjuk, ha gyógyszerreklámról van szó. A mellékhatások ráadásul sokszor riasztóak lehetnek. Például egy orrcsepp betegtájékoztatóját megvizsgálva azt látjuk, hogy a mellékhatások sora hosszú: nyugtalanság, álmatlanság, tüsszögés, orrfolyás, kiütés, szédülés, fáradtság, hallucináció. És bizony van olyan fejfájás-csillapító, amelynek egyik mellékhatása a fejfájás maga. Sokfélék vagyunk, s ebből adódóan eltérően reagálhatunk egy-egy hatóanyagra. Vagyis az egyéntől függ, hogy melyik embernél melyik mellékhatás erősödik fel.

Ők írják a betegtájékoztatókat

A betegtájékoztatókat orvosok és gyógyszerészek közösen írják. Ezek mindig valódi bizonyítékokon alapulnak, például a klinikai vizsgálatokra hagyatkoznak továbbá az emberek tapasztalataira. És itt jön képbe a beteg. Ha valaki egy gyógyszer szedése közben valamilyen mellékhatást tapasztal, rögtön keresse fel orvosát és mondja el, mit érez. Mert bár a betegtájékoztató látszólag kész van és végleges, de a valóságban ez nincs így, újraírhatják és újra is írják a mellékhatások listáját, ha a beteg tapasztalatai beigazolódnak.

Amennyiben valaki mellékhatást tapasztal, akkor forduljon orvosához vagy közvetlenül az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézethez.

A beteg bejelentése kivizsgálásra kerül, és ez gyarapíthatja az orvosok és gyógyszerészek tudását” – mondta a Kossuth Rádió Napközben című műsorában Pallós Júlia, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet munkatársa.

Pallós Júliáék azon dolgoznak, hogy felhívják az emberek figyelmét arra, hogy a gyógyszerszedés kapcsán lévő mellékhatásokra oda kell figyelni, azokat be kell jelenteni, hiszen ezekből derülnek ki újabb és újabb mellékhatások, amire aztán az embereket lehet figyelmeztetni. Az elmúlt időszakban nőtt a betegek részéről a mellékhatás bejelentések száma – tette hozzá a szakember.

A mellékhatások 80 százaléka megelőzhető

A mellékhatásokat egyébként önmagában nem lehet értékelni, hanem egy gyógyszert mindig az előnyökkel szemben kell megvizsgálni. Ha az előny meghaladja a kockázatot, akkor a gyógyszer forgalomba kerül és alkalmazhatják. Ráadásul a mellékhatások 80 százaléka megelőzhető – közölte Pallós Júlia.

Példaként említette a szakember, hogy egy vércukorcsökkentő szedéséhez rendszeres étkezésre van szükség, erre felhívják a figyelmét a betegeknek a tájékoztatóban is, viszont, ha valaki a rendszeres étkezést elmulasztja, nagyon leeshet a vércukorszintje. Éppen ezért fontos tudatosítani az emberekben, hogy mindig olvassák el figyelmesen a betegtájékoztatót vagy kérdezzék meg orvosukat, gyógyszerészüket arról, hogy mire figyeljenek.

5,3 perc jut egy betegre

A gond ott van, hogy napjainkban sokszor elég kevés idő jut egy-egy betegre ahhoz, hogy alaposan végigbeszéljék az esetleges melléhatásokat, ráadásul mi magyarok sem vagyunk elég felkészültek. Két éve készült egy felmérés az emberek egészségértésről, ebből kiderült, hogy

a lakosság több mint felének az egészségismerete gyenge vagy kifejezetten rossz

– mondta Koltai Tünde, a Betegszervezetek Magyarországi Szövetségének elnöke.

Pallós Júlia is arról számolt be beszámolt, hogy felmérések szerint átlagosan 5,3 perc jut egy betegre a háziorvosnál, s ebben az időben ki kell kérdezni a beteget a kórtörténetről, a panaszairól, a felírt gyógyszerrel kapcsolatban is információt kell adni, továbbá a kezelés folytatásáról is beszélnie kell az orvosnak, s mindehhez a valamivel több mint 5 perc nagyon kevés idő.

Mihályi Zsuzsanna háziorvos is úgy látja, hogy nagy a betegforgalom, vagy, ahogy mondani szokták, sok a beteg és kevés az orvos, így valóban kevés idő jut egy-egy betegre. Ezért sokan a gyógyszertárban teszik fel a kérdéseiket egy készítménnyel kapcsolatban, már ha merik. Sokszor ugyanis tömve van a gyógyszertár, és az ember nem akarja mindenkinek az orrára kötni, hogy mi a baja, így esetleg a fejekben megfogalmazódó kérdések felszínre sem kerülnek.

Éppen ezért fontos, hogy ha orvosnál jár, mindig kérdezzen, ha ott nem kérdez, akkor kérdezzen a gyógyszerésztől. És fontos!

Minden esetben, ha elkezdenek szedni egy készítményt, előtte olvassák el a betegtájékoztatót és a szedés közben figyeljék testük rezdüléseit. Ha valami nem stimmel, rögtön keressék fel orvosukat.
Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Életmód

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

A hideg- és melegvizes magasnyomású mosó közötti különbség. Melyiket érdemes választania?

A magasnyomású mosóknak több típusa ismert, melyet elsődlegesen két csoportba tudunk oszta…