Módosította a Miniszterelnökség a tanyafejlesztési források igénybevételének feltételeit

0

A tanyás térségekben élőket érintő módosításokról – többek között a támogatásintenzitás növeléséről – döntött a Miniszterelnökség, aminek köszönhetően a tanyán élők még nagyobb arányban részesülhetnek a Vidékfejlesztési program tanyafejlesztési forrásából – jelentette be szerdán a Miniszterelnökség.

A közlemény ismerteti: a Vidékfejlesztési program keretében jelenleg is pályázható az a több mint 8 milliárd forint keretösszegű felhívás, amely azon tanyák infrastrukturális ellátottságának fejlesztését kívánja előmozdítani, amelyeknek a villamosenergia-, illetve vízellátási rendszere, vagy szennyvíz kezelése nem a mai kornak megfelelő. A felhívás keretében a tanyán élő természetes személyek maximum 6,2 millió forint, míg az önkormányzatok legfeljebb 50 millió forint támogatást nyerhetnek el.
Annak érdekében, hogy a természetes személyek, a tanyai lakosok is könnyebben és kevesebb önrésszel megvalósíthassák beruházásaikat, a Miniszterelnökség a támogatási intenzitás, valamint az elszámolható költségek és hiánypótoltatható dokumentumok bővítését is érintő ügyfélbarát módosításról döntött. Így többek között a támogatásintenzitás – járási besorolástól függetlenül – a jelenlegi 50-65 százalékról 95 százalékra növekedett – írja közleményében a Miniszterelnökség.
A módosított pályázati felhívás a www.palyazat.gov.hu oldalon elérhető.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Minőség és elegancia az íróasztalok világában

Napi közel nyolc órát töltünk mellette – nem is csoda, hogy íróasztalból a csúcsminő…