Minden műkincs elkelt a világ első Zsolnay-aukcióján

0

Az egyik legszebb Zsolnay-alkotásként számon tartott elefántfejes virágtartó edény kelt el a legmagasabb áron, 11 millió forintért a Virág Judit Galéria árverésén; a világ első, kifejezetten Zsolnay-művekből összeállított aukcióján minden tárgy elkelt.

A hétfő esti eseményen 57 tételt árvereztek el – olvasható a galéria MTI-hez elküldött tájékoztatójában.
Az 57 kerámia összkikiáltási ára 38 millió forint volt, a leütési ár – nagy licitekkel – több mint 2,6 szoros áremelkedéssel megközelítette a 100 millió forintot.
Kivételes ritkaságként szerepelt az aukción a szakemberek által az egyik legszebb Zsolnay-alkotásként számon tartott elefántfejes virágtartó edény, amely Kapás Nagy Mihály nevéhez fűződik. Az 1909-ből származó edény kikiáltási ára 3 millió forint volt, és végül jóval a 7 milliós becsértéke felett, 11 millió forintnál ütötték le.
A legnagyobb áremelkedést Mack Lajos gyűmölcsöstála érte el, amelynek licitje 1 millió forintos kikiáltási árról indult; a műtárgy végül 5 millió forintért kelt el. 4 millió 800 ezer forintért talált új gazdára a 3-4 millió forintra becsült, bogáncslevelekkel és virágokkal díszített váza, amely szintén Kapás Mihály tervei alapján készült az 1900-as évek legelején.
Az árverés másik fénypontja Hidasi Pilló Sándor millenniumi díszítménnyel ellátott nagy vázája volt, amely 1 millió 600 ezer forintos kikiáltási árról indulva végül 3 millió 400 ezer forintért kelt el. A Kehely szalagfülekkel, Tiffany-vonalas rajzzal című alkotás az amerikai gyűjtők kedvence volt: hosszas licitálás után jóval a becsérték felett, 4 millió 400 ezer forintért talált gazdára.
A különleges formavilágú művek között a Szalagos váza orchideákkal című darab kikiáltási ára 1 millió 400 ezer forint volt, és végül a duplájáért, 2 millió 800 ezer forintért kelt el.
A Virág Judit Galéria közölte: több mint 20 éves működésük során ez volt a legsikeresebb árverésük. Ezt bizonyítja az is, hogy minden tárgy elkelt, és szokatlanul magas, 260 százalékos volt a licitemelkedés – mutatott rá a galéria vezetője.
Törő István, a galéria egyik tulajdonosa szerint a Zsolnay-kerámiák elnyerték méltó helyüket a nemzetközi műkereskedelemben. Ma már elmondható, hogy a legtöbb Zsolnay-gyűjtő Magyarországon van, és hazánk lett a Zsolnay-kereskedelem középpontja. A Zsolnay-vázák akárcsak 10 évre visszatekintve is megtöbbszörözték értéküket, kitűnő befektetésnek bizonyultak – hangsúlyozta Törő István.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

A Magyar Költészet Napja – A vers rólunk és nekünk szól

A nehéz sorsú költő, József Attila április 11-ei születésnapját éppen hatvan éve, 1964 óta…