Így egyszerűen: „DUDU”. Hiszen minden futballszurkoló tudja, kiiről is van szó. Aktív játékos korában, kapusedzőként és szertárosként is Ajkán mindenki így ismerhette. Soha nem sértődött meg becenevén, sőt, büszkén vállalta, mert tudta, hogy ez a szeretet és a megbecsülés jele. Azt, hogy Bujtor Tamás van beírva a személyigazolványában, legfeljebb csak hivatalos helyen veszik figyelembe. Az Ajka Hungalu egykori kapusa egy kicsit már hetven fölött is igazi sportember. Akik rendszeresen kijártak a hetvenes-nyolcvanas években a Hungalu mérkőzéseire, azt mondják, a jó és megbízható kapusok közé tartozott.
Az utóbbi hetekben sok szurkoló aggódva kérdezte, mi történt Bujtor Tomival, akit mostanában nem láttak a városban, a városi stadionban, valamint egykori játékostársai, barátai körében sem. Nos, a labda most egy kicsit messzire „pattant” Tamástól… Azon a bizonyos, február 7-i pénteki napon Bedő János sportbarátunk temetése után a postán volt elintézni valója, ott érezte rosszul magát, s még annyi ereje volt, hogy gépkocsijával a kórház parkolóig eljutott. Onnan már segítséggel vitték fel az ajkai kórház sürgősségi osztályára, majd azonnal a győri kórházba szállították a mentők. Nem mintha nem érezte volna jól magát családja, az FC Ajka labdarúgói és focistatársai világában; egy váratlan és igen súlyos agyvérzés változtatta meg szokásos programját.
A gyors, lelkiismeretes és szakszerű segítségnek és orvosi ellátásnak köszönhető, hogy megmentették az életét. A sikeres koponyaműtét után kb. három hétig még a győri kórház lakója volt, a kezelések következtében az állapota sokat javult. Onnan visszakerült az ajkai kórház negyedik emeleti rehabilitációs osztályára, ahol az orvosok és ápolók mindent elkövetnek, hogy a népszerű sportember mihamarabb a teljes gyógyulás útjára lépjen.
Bujtor Tomi a kórházi kezeléseket igazi sportemberhez méltóan viseli, példamutató beteg, akárcsak a futballpályán volt játékos korában. Ezért bízunk abban, hogy az erős akarata hamarosan a teljes gyógyulás felé fordítja a sorsát. Személyes látogatásom során tapasztaltam, hogy már jobban van, jól el tudtunk beszélgetni, s mindenre emlékszik, csak arra nem, hogyan jutott el a kórházba. Járásához még járókeretre és egy kis ápolónői segítségre van szüksége. Látszik rajta, hogy nagyon akarja a gyógyulást. Amilyen balszerencsés volt számára az elmúlt másfél hónap, bizonyára az élet gondoskodik a hosszabbításról…! És még sokáig hódolhat szenvedélyének, a labdarúgásnak.
Nap mint nap sok látogatója van, telefonon is keresik. Mert a gyógyuláshoz az orvosok, a nővérek, a masszőr áldozatos munkája mellett a baráti látogatások, kedves, biztató szavak is hozzátartoznak… Az út így vezet vissza a városi stadionba!
Tamás! Nagyon sokan szurkolunk, hogy a labdarúgástól edzett szervezeted a betegséggel folytatott küzdelemben is diadalmaskodjék!!! Kívánjuk, hogy mielőbb gyógyulj meg, mert sportszeretetedre sokan szeretnének még támaszkodni!
Mindnyájan szeretnénk a lehető leggyorsabban viszontlátni, hiszen neked a sportemberek között van a helyed és nem a kórházban!
Tollár Sándor
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.