Megszólalnak a csengők – Megkezdődik az új iskolaév

Idén is eljött szeptember elseje, és ismét megszólalnak az iskolai csengők. Ajka városa újra megtelik diákokkal, a szabadságnak vége, megint egy új tanév veszi kezdetét. Szinte varázsütésre megváltozik körülöttünk az élet, színesebbé válnak az utcák, tarkábbá a terek, vidámabbá a parkok.

Az első becsengetés hallatára egy pillanatra mindenki felkapja a fejét, kissé megborzongva belebámul a levegőbe, mintha újra élne benne az a régi pillanat – mikor is volt? – amikor még neki is becsengettek. Mindenki hord magában valamilyen emléket, feledhetetlent, szépet az iskolába indulás perceiről. Életre szóló érzés, amit soha nem lehet elfeledni. Én ilyenkor nemcsak annak a régi csengőnek a hangját hallom, de érzem a kréta és a nedves szivacs szagát, az új könyvek meg füzetek álmosító papírillatát. Emlékszem, hogy tele szaladt a terem izgalommal, amikor az első szünetre kicsengettek. Mennyi sok újságolni való akadt nyári kalandjainkról.

Nem hiszem, hogy a diákok számára más volt ez a szünidő, mint a többi. A vakáció szó szinte varázsos hangulata évtizedek, sőt évszázadok óta ugyanazzal a mámoros izgalommal hat a tanulókra. Tanévkezdéseinkben csak a dátum azonos, a szeptember elseje sem változik. Mást jelent ez a nap az iskolakapun először belépő gyerekeinknek, mást nekünk, az őket kicsit szorongva-féltve kísérő szülőknek. Mást és mást jelent a becsengetés a katedrán innen és túl.

Az új tanév első csengetése nem csupán az első órára szól. A csengőszó egy hosszú tanév jelképes kezdete, és senkit sem érhet váratlanul. Persze, pontosan tudjuk, mikor csendül fel ez a jelzőhang, s kezdődik a tanítás! Megtelnek a padok, s megélénkülnek a tornatermek, a sportpályák is. Az elme állapota, az élethez, a társadalomba való beilleszkedéshez szükséges tudás megszerzése valamennyi tanuló elsőrendű kötelessége. A feladatok, az új követelmények teljesítése nem lesz könnyű. Előbbre lépni az eddiginél még rendszeresebb, még következetesebb munkával lehet. A gondok természetesen nem oldódnak meg egyik napról a másikra.

Tanévkezdéseinkben talán mégsem csak a dátum azonos. Hiszen igaz, az ország, városunk, a mi holnapunk múlhat azon, hogy mivé lesz, mivé lehet, aki tanul. És azon, hogy kapunk, kaphatunk-e életre szóló tudást, műveltséget attól az intézménytől, melyet felnőttfejjel is önkéntelenül sulinak mondunk, azoktól a tanároktól, akiknek nevére oly’ szívesen emlékezünk.

Tehát szól a csengő!  A gyermekek remélhetőleg örömmel várják az órákat, a sportfoglalkozásokat. Ők bizonyára nem haragszanak majd érte – talán észre sem veszik –, hogy tőlük is jobbat, többet kívánunk majd. A legnagyobb teher viszont azoké, akiknek erről gondoskodniuk kell. A szülőké és a pedagógusoké. S ez nemcsak gond, hanem hatalmas felelősség is!

Mit kívánhatnék ezen a napon a csengőszóra összesereglett diákhadnak? Őrizzék meg a nyarat sokáig magukban, zárják mélyen szívük rejtekébe, mert szükség lesz rá a következő hónapokban…

Tollár Sándor