Meghaladja a 11 ezer milliárd forintot az uniós források Magyarországra jutó nettó többlete

0

Az EU-csatlakozás óta 2017-ig Magyarország több mint 11 ezer milliárd forinttal nagyobb összeget kapott uniós támogatásként, mint amennyit befizetett a közösségnek – mondta a Európai Bizottság magyarországi képviseletének vezetője.

Zupkó Gábor a képviselet csütörtöki közleménye szerint a Magyarország EU-csatlakozásának 15. évfordulóján rendezett sajtóeseményen kiemelte, hogy a tagság kezdete óta 200 ezer projekt és projektgazda kapott uniós támogatást. A közösségi források – mint mondta – legalább 150 ezer új munkahelyet teremtettek és 170 ezernél több ember szakmai képzését biztosították, az Erasmus és Erasmus+ programokban pedig több mint 200 ezren vehettek részt.
Az uniós források erősítik a magyar gazdaságot és versenyképességet, hozzájárulnak a fogyasztás, a beruházás és a foglalkoztatás bővüléséhez, a vállalkozói kedv javulásához – hangsúlyozta  Zupkó Gábor. Hozzátette, hogy a támogatásokból a közlekedési és infrastrukturális beruházásokon kívül egyebek közt kulturális tevékenységgel foglalkozó cégek, hátrányos helyzetűeket foglalkoztató és képző szociális társaságok, startup vállalkozások is részesülnek.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

A Magyar Költészet Napja – A vers rólunk és nekünk szól

A nehéz sorsú költő, József Attila április 11-ei születésnapját éppen hatvan éve, 1964 óta…