Megállapodott a Metro alkalmazottaival a bérekről

0

Megállapodott a Metro Kereskedelmi Kft. vezetősége a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével a január 1-jétől életbe lépő bérrendezési programról – tájékoztatta a kereskedelmi társaság az MTI-t.

A Metro januártól bevezeti a legalacsonyabb garantált munkabért, amely meghaladja a 211 ezer forintot – közölte a vállalat. Ez több mint 30 ezer forinttal magasabb a jogszabályban előírt garantált bérminimumnál.
Az áruházláncnál dolgozók további pótlékokra, valamint  teljesítményfüggő és egyéb juttatásokra is számíthatnak.
A Metro közleménye szerint odafigyeltek arra, hogy ne csak a legalacsonyabb jövedelmi szinten lévő munkavállalók részesüljenek a jövő évi béremelésből. Az áruházi (nem vezetői szintű) dolgozók 86 százaléka kap januártól 23 ezer forintot meghaladó munkabéremelést – részletezték.
Az áruház vezetőinek, valamint az egyéb kiemelt felelősségű pozíciókat betöltők bére átlagosan 22 ezer forinttal emelkedik.
A Metro arról is tájékoztatott, hogy a budapesti áruházakban dolgozó munkatársak külön pótlékot kapnak a fővárosi bérek versenyképességének megtartásáért.
Dolgozói kérésnek eleget téve egész évre kiterjesztik a dolgozói vásárlási kedvezményt, valamint a karácsonyi megnövekedett forgalomra, és az ebből adódó leterheltségre tekintettel minden dolgozó Metro-kártyájára egyszeri, nettó 15 ezer forintot kap.
A vállalat vezetősége továbbá azt is vállalta, hogy január elsejétől a szakszervezet bevonásával munkacsoportot állít fel az áruházi bérsávok, valamint a targoncás pótlék rendszerének kidolgozására. A munkacsoportnak március végéig kell véglegesítenie javaslatát.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Minőség és elegancia az íróasztalok világában

Napi közel nyolc órát töltünk mellette – nem is csoda, hogy íróasztalból a csúcsminő…