Mazsihisz: függesszék fel a Dunába lőtt áldozatok maradványai utáni kutatást!

0

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) szerint értelmetlen a Dunába lőtt zsidó emberek maradványai után kutatni, a csontok Izraelbe szállításának terve pedig felkavarta közösségüket, ezért a szervezet elnöke levélben kérte a magyar és az izraeli belügyminisztertől a “semmivel nem indokolható” kutatások felfüggesztését.

A Mazsihisz a Reuters hétfői hírére reagált, amely szerint izraeli kutatócsoport érkezett, hogy – Magyarország engedélyével és együttműködésével – a holokauszt áldozatai után kutasson a Dunában. A maradványokat zsidó szertartás szerint temethetik majd el Izraelben – közölte az izraeli küldöttség egyik tagja. A Belügyminisztérium kedden az MTI megkeresésére azt közölte, hogy Magyarország minden segítséget megad Izraelnek az esetlegesen a Dunában található holokausztáldozatok maradványainak felkutatásához.
A Mazsihisz a honlapján csütörtökön megjelent közleményben felhívta a figyelmet: történészek szerint a holokauszt alatt több ezer embert lőttek a Dunába, és Budapest ostroma alatt is sokan vesztek a folyóba. Csontjaik vélhetően szétszóródtak a hetvenöt év alatt, elképzelhető, hogy egészen a Fekete-tengerig bemosta őket a Duna – írták, hozzátéve: éppen ezért tartják megkérdőjelezhetőnek a kutatást.
Felidézték: a Mazsihisz 2016. április 15-én hosszú tudományos munka és rabbinikus disputa után a Kozma utcai zsidó temetőben hantolta el a Margit híd felújításakor fellelt maradványokat. Jelezték: a csontok akkor egy különleges véletlen folytán kerültek elő. A németek által felrobbantott híd egy lemeze ugyanis partközelben megakadt, és ott torlódtak össze a víz alatt azok a testek, amelyeket vélhetően a folyó felsőbb szakaszán lőttek a Dunába 1944-45 telén.
Kiemelték: az orvostechnológiai vizsgálatok kimondták, hogy a csontokat lehetetlen konkrét személyekhez kapcsolni. A korábban megtalált csontokat a Mazsihisz neológ zsidó temetőben, zsidó szertartás keretében, az ősi tradícióknak megfelelően temette el. A végtisztességet minden körülményre és érzékenységre figyelemmel adták meg az áldozatoknak. A csontokat tartalmazó koporsót neológ, ortodox és chábád rabbik vitték, keresztény vallási vezetők és a magyar kormány képviselőinek jelenlétében – tették hozzá.
A Mazsihisz állásfoglalása szerint a “holtak nyughelyének megzavarása bonyolult és érzékeny kérdéskör. Az esetlegesen fellelhető csontok után kutatni felesleges, sérti a kutatás közben megtalált zsidó vagy nem zsidó holtak nyugalmát és méltóságát, sérti a haláchát”, azaz a zsidó vallásjogot.
A maradványok Izraelbe szállításának indoka – az, hogy csak ott lehet zsidó tradíciók szerint eltemetni őket – figyelmen kívül hagy “releváns halachikus megfontolásokat és dehonesztálja a magyarországi zsidó diaszpórát”. Közösségüket felkavarta a kutatás híre, különösen az esetlegesen megtalált maradványok minden körülmények közötti Izraelbe szállítása – írták.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ezt már olvasta?

Távol álltak egymástól a munkaadói és a munkavállalói oldal javaslatai a bértárgyaláson

Távol álltak egymástól a munkaadói és a munkavállalói oldal javaslatai: míg előbbiek a jel…