Már az első nap felfüggesztik a nyugat-dunántúli régióban a háztartási nagygépek cseréjének pályázatát

0

Már az első nap felfüggesztik a nyugat-dunántúli régióban a háztartási nagygépek cseréjének pályázatát, szerdán 13 óráig lehet pályázni  – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerdán az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint az Otthon Melege Program keretében szerdán reggeltől elérhető pályázatot a nyugat-dunántúli régióban is óriási érdeklődéssel fogadta a lakosság, eddig közel 6800 pályázó jelezte támogatási igényét.
Az elmúlt tíz napban több mint 33 ezren jelentkeztek az első négy régióból a háztartási nagygépek (hűtő- vagy fagyasztókészülékek, mosógépek, mosó-szárítógépek) energia-megtakarítást eredményező cseréjére.
A program folytatásaként a dél-dunántúli régióban élők nyújthatnak majd be pályázatot 2017. augusztus 21-én, hétfőn reggel 8 órától, elektronikus úton, a pályázati portálon (http://hgcs2017.nfsi.hu/) keresztül.
Az Otthon Melege Program keretében meghirdetett családbarát pályázati konstrukciók célja, hogy gyors, megfelelő intenzitású támogatáshoz juttassák a lakosságot az ország egész területén – írták. Ennek hatására nemcsak a lakossági energia-felhasználás hatékonysága javulhat, hanem mérséklődik a szén-dioxid-kibocsátás is – tették hozzá, megjegyezve, a programnak köszönhetően a háztartások energiafelhasználása érzékelhető mértékben csökken.
A 2014 szeptemberében indult Otthon Melege Programban több mint 130 ezer háztartás energiahatékonyságát javította – tájékoztatott a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

A tökéletes futballfelszerelés, avagy hogyan válasszuk ki a legjobb focicipőket és kiegészítőket?

A futball világában a megfelelő felszerelés kiválasztása kulcsfontosságú lehet a teljesítm…