Magyar mindennapok Kárpátalján címmel fotókiállítás nyílt hétfőn a Külgazdasági és Külügyminisztérium épületében. Mohai Balázsnak, az MTI/MTVA fotósának képei Beregszászon és környékén készültek az elmúlt hónapokban, és a létminimum alatt élő gyerekek életébe engednek betekintést.

„A kiállítás megrendezésével az a célunk, hogy bemutassuk, milyen felfoghatatlan körülmények között élnek honfitársaink alig 300 kilométerre a magyar fővárostól. Kárpátalja legújabb kori története súlyos megrázkódtatásokat hozott és hoz, de sajnos azt látjuk, hogy a nehéz helyzetben lévő Ukrajnában erősödik a magyarellenesség, a hatóságok fellépnek a magyarokkal szemben, rendszeresen vegzálják, intézkedésekkel sújtják őket” – mondta a megnyitón Magyar Levente, a külügyi tárca gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára, a tárlat kezdeményezője.
A képek a Kárpátaljai Református Egyházkerülethez tartozó, szinte kizárólag magyarok lakta településeken, Asztélyon, Beregardón, Bulcsúban, Dédán, Kígyóson, Macsolán és Makkosjánosiban készültek, ahol mintegy 350-400 gyermek él a létminimumon vagy alatta. Egy átlagos fizetés mintegy 35 ezer, míg egy átlagos nyugdíj 12 ezer forintnak megfelelő ukrán hrivnya, miközben az élelmiszerek, a lakbér és az üzemanyag ára megközelíti a magyarországi árszintet.
A megnyitón Mohai Balázs, az MTI Hemző Károly- és Junior Prima-díjas fotográfusa kiemelte: komoly problémát okoz Kárpátalján, hogy családja eltartása érdekében sok szülő kénytelen távol, leginkább külföldön dolgozni. A fotós megjegyezte: a rendkívül nehéz körülmények ellenére erős közösségeket talált az anyag gyűjtésekor, az ott élő emberek mindent megtesznek, hogy biztosítják az alapvető szükségleteket gyerekeiknek.
Az államtitkár úgy fogalmazott, hogy az ukrán állam szégyene, ami napjainkban Kárpátalján történik. „Ha nem fog össze hatékonyan a világ magyarsága, hogy kárpátaljai testvéreink segítségére siessen, akkor könnyen lehet, hogy az ott élő magyarok számára az utolsó fejezet zajlik. Ebben e helyzetben a magyar államnak és társadalomnak, magánszemélyeknek és a civil szervezeteknek is kötelességük segíteni”.
Magyar Levente azt mondta, hogy Magyarország éve óta politikai, diplomáciai és anyagi segítséget nyújt Ukrajnának, segélyeket juttatott el a bajba jutottaknak, a háború által sújtott ukrán gyerekeket táboroztatott és fellépett annak érdekében, hogy az EU-ba utazó ukrán állampolgárok vízummentességet kapjanak.
„A kiállítást azért szerveztük, hogy saját szemükkel lássák, mi a szomorú kárpátaljai valóság, és az anyaországban élők azonosulni tudjanak ezzel” – fűzte hozzá az államtitkár.
A tárca a Magyar Református Szeretetszolgálattal együttműködve gyűjtést rendez az állományában és háttérintézményeiben dolgozók között, hogy segélyt tudjon eljuttatni a kiállításon bemutatott több száz nehéz sorsú kárpátaljai magyar gyereknek és családjuknak.
A megnyitón jelen volt Juhász Márton, a Református Szeretetszolgálat képviselője, aki beszámolt arról, milyen programokkal segítik a Kárpátalján élő magyar gyerekeket. Az eseményen műsort adott Pál István Szalonna és bandája. A tárlat kurátora Virágvölgyi István, a Capa Központ művészeti munkatársa.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Képek

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Megfagyott buborék