Lelki készülődés karácsony szent ünnepére

0

Világosságra vagyunk hivatva

Az Advent legszebb ünnepünkre, a karácsonyra készülődés időszaka. Ilyenkor újból átéljük Isten eljövetele utáni vágyódást és a megtérést. Ilyenkor eggyé alakul a múlt és a jelen. November 26-án, szombaton megkezdődik a lelki készülődés karácsony szent ünnepére.

Advent a várakozás, a készülődés, az emlékezés időszaka. Krisztust várjuk, mert ő a mi reményünk, a megváltónk, szabadítónk, s ő a mi örök boldogságunk, az örök életünk forrása és beteljesítője. Hogy mire emlékezünk? Arra az időre, amikor az emberek várták a megígért megváltót. Isten ígéretet tett a megváltó elküldésére. Ezek az ígéretek teljesültek be az első karácsonykor, amikor az Isten öltött testet és jött a földre az emberek közé. Az adventi időszak ezért fontos lelki készülődés időszaka is.

Karácsonyig négy szombaton 17 órától az ajkai Agora téren felállított bethlehemi jászolnál lévő adventi koszorún meggyullad egy-egy gyertya az ajkai történelmi egyházak rendezésében. Az elsőt november 26-án a Református gyülekezet, a másodikat december 3-án a Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola diákjai és tanárai, a harmadikat az evangélikus gyülekezet, majd a negyediket a Római Katolikus Egyházközség gyújtja meg.

A gyertya jelenti azt, hogy világosságra vagyunk hivatva! S ezt a fényt, ezt a Krisztusi világosságot nekünk tovább kell adnunk. Jelenti a gyertya továbbá, hogy meg kell gyújtanunk a szeretet tűzét! Önmagunk és embertársaink szívében, lelkében, mert szeretet nélkül nem tudunk élni.

A szeretet adja meg életünk célját!!!

Tollár Sándor

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Ajkai idősek köszöntése – Október az Idősek Hónapja

Őszintén szólva kissé zavarban vagyok a megszólításkor, nem is tudom, hogy kezdjem. Azt ne…