A civiltörvény-javaslat ellen szervezett szerdai budapesti tüntetés felszólalói szerint a civilek lejáratását és meghurcolását célozza a javaslat.

A Civilizáció Facebook-csoport által szervezett rendezvényen, mintegy száz civil szervezet demonstrált a fővárosi Hősök terén.
Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány igazgatója arról beszélt, hogy a civil szervezetek nagyon fontos társadalmi munkát végeznek, például a karitatív, a kulturális és környezetvédelmi területen az ő munkájuknak köszönhetően „Magyarország jobban teljesít”.
Kijelentette, hogy folytatni fogják a munkájukat, „előbb voltunk itt, mint a kormány, és tovább is maradunk”.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyar állam is kap külföldi támogatásokat. Amikor a kormány tapsolja el a brüsszeli milliárdokat, az oké? Ha a civil szervezet kap néhány milliót, aminek minden fillérével elszámol, akkor azt pellengérre kell állítani? – vetette fel.
Kapronczay Stefánia, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy az általa vezetett szervezetet a kormány „el akarja takarítani”, pedig csak azért a szabadságért dolgoznak, ami mindenkit megillet. Szerinte a kormány fel akarja számolna a szabad sajtót, mert nem tűri, ha valaki másképp gondolkodik. Hangsúlyozta, harcolni kell azért, hogy ne csak az állam véleménye legyen hallható.
„Olyan országban élünk, ahol a kérdőjel gyanús, az ellenvélemény veszélyes” – mondta hozzátéve: nem szabad hagyni, hogy a félelem kultúrája győzzön Magyarországon.
L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány igazgatója arról beszélt, hogy a civil szervezetek az állam „működési hézagaiban” dolgoznak, olyan helyeken, melyek a hatalom szemében nincsenek is, így például a mélyszegénységben élők között.
Azt mondta, azért kényszerülnek külföldi támogatásokra, például a Soros György féle alapítványtól, illetve svájci és norvég alapból, mert elutasítják a hazai és uniós forrású pályázataikat.
László Luca, a Közép-európai Egyetem hallgatója azt mondta, a kormány idegenügynököket lát a civilekben, pedig valójában ők azok, akik kiállnak a szabad, demokratikus Magyarországért. Szerinte a kormány új törvénytervezete megbélyegzi azokat, akik önzetlenül dolgoznak a magyar emberekért.
„Nem félünk, s nem hallgatunk el, amíg Magyarország nem lesz korrupciómentes, alkotmányos demokrácia” – fogalmazott.
A rendezvényre sokan érkeztek zászlókkal és transzparensekkel; a nemzeti és uniós lobogók mellett norvég, s a civil szervezetek zászlói is feltűntek.
A Hősök terén megjelentek egy több méter betűmagasságú „CIVIL” feliratot állt körbe szív formában. A szív-formát körülálló demonstrálók megtöltötték a Hősök terét, illetve a Dózsa György út és az Andrássy út kereszteződését, valamint az Andrássy út egy részét. A rendezvény végén elhangzott a magyar és az uniós himnusz.
A rendezvény befejeződése után a tüntetők egy része elindult az Oktogonhoz, majd onnan tovább a Nyugati pályaudvarhoz, onnan pedig a Bajcsy-Zsilinszky úőton a Deák térhez. A rendőrség a lezárta a forgalom elől a vonulók útvonalát.
A demonstrálók más része a Hősök teréről a közeli Fidesz-székházhoz vonult, ahol rendőrök állták el útjukat. A tüntetők papírrepülőket dobáltak a rendőrökre, kisebb dulakodás is volt. Később nemzeti konzultációs űrlapokat gyújtottak fel. A rendőrség békés és törvénytisztelő magatartásra szólította fel az összegyűlteket. A demonstrálók egy idő után elvonultak.
Miskolcon mintegy kétszázan demonstráltak a Közép-európai Egyetem mellett. Kirs Eszter, a Miskolci Egyetem oktatója azt mondta, hogy az ország nem szeretné, hogy az „értékes intézményt” és a vele járó szakmai lehetőségeket elveszítse.
Szegeden egyetemi autonómiát, tanszabadságot, a felsőoktatási törvény módosításának visszavonását követelték a felszólalók a több civil szervezet által meghirdetett szerdai demonstráción. A tiltakozók az Ady téren gyűlt össze, majd átvonult a Fidesz helyi irodájához, amely bejáratánál kitűzték az uniós lobogót, az üvegekre pedig tiltakozó matricákat ragasztottak.

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Minőség és elegancia az íróasztalok világában

Napi közel nyolc órát töltünk mellette – nem is csoda, hogy íróasztalból a csúcsminő…