Belföld Leghatásosabb „gyógyszer” az Ajkai Kórház sebészetén Közzétett 2 hét telt el 0 Az utóbbi hetekben műtét és azt követő kontrollok, varratszedés, injekciók miatt több időt töltöttem az ajkai Magyar Imre Kórház általános sebészeti osztályán, s volt alkalmam az osztály dolgozóinak munkáját figyelemmel kísérni. Tapasztalataimat megpróbálom összefoglalni, hiszen rendszeresen kellemes csalódásokban volt részem! A dr. Chanis William főorvos által vezetett sebészet orvosain és ápolóin látszik a nagyfokú szakmai tudás, az emberség, emberszeretet. Magas fokú elhivatottság él bennük munkájuk, a betegek irányában. Személyesen tapasztaltam: türelmesen, villámgyorsan, odaadással, emberséges hangnemben végzik hatalmas munkájukat. Ösztönösen udvariasak és kedvesek, egyszerre érzékenyek és határozottak, kérés nélkül halkan képesek olvasni a beteg arcáról, s teherbírásuk olykor végtelennek tűnik. Igényességük, betegközpontú gondolkodásuk, lendületük az a többlet, amit egyenként tesznek hozzá a mindennapi munkához, hangulathoz, a betegellátás minőségének javításához. Mindennap frissek, energikusak, a gyógyítás a mindenük, örök szerelmük. Ezek a tulajdonságok jelentik azt, hogy értékükön kezeljük őket, munkájukat megbecsüljük és elismerjük! Ez a magatartás megerősödött bizalmat jelent a Magyar Imre Kórház dolgozói iránt! Bebizonyosodott, hogy a mindennapi kedvesség, az emberség, a szakmai tudás és szakmai alázat, a jó szó, a mosolygós arcok látványa, a betegséggel való küzdelem legfájdalmasabb időszakában is a leghatásosabb „gyógyszer” az emberek számára. Ezek az általános sebészet orvosainak és ápolóinak csúcsteljesítményei! Legnagyobb elismerés számukra a gyógyult emberek hálás tekintete, és az emberséges bánásmódot megköszönő kézszorítások sokasága. Lám, az emberek saját példájukon tudják értékelni az ilyen rendszeres cselekedetet. Ezért nekünk – pácienseknek – sem szabad megfeledkezni arról, hogy a kedvességet kedvességgel, a mosolyt mosollyal kell megköszönni, és feltétlen bizalommal kell lennünk a betegségeinket gyógyítók iránt. Tehát munkájukért az emberi érzés, ami kialakult bennem: az elismerés, a hála, a köszönet – szeretettel és bizalommal kiegészítve! Csak gratulálni lehet kimagasló munkájukhoz, amellyel bizonyították, hogy tevékenységük nem allűrök, hanem szolgálat és nem szolgai munka kérdése. Így kell: felelősen, a betegekkel kialakított kölcsönös bizalommal. Ez bizonyára a jövőben is így lesz, s bízom benne, hogy nagyon sokáig bírják még energiával. Soraimmal igyekeztem kifejezni nagyrabecsülésemet kedvességgel, türelemmel, gyorsasággal, okossággal és sugárzó jóindulattal végzett munkájukért! Maradjanak meg ilyennek, ne higgyék, hogy káruk lesz belőle. Ez az út ugyan nincsen rózsákkal teletűzdelve, de ez az egyetlen járható út minden egészségügyi dolgozó számára! Tollár Sándor
