Kúria: tiltott adatszerzést csak magánlakásban lehet elkövetni

0

A jelenleg hatályos szabályozás szerint a tiltott adatszerzés bűncselekményét csak olyan helyen lehet elkövetni, amely megfelel a „más lakása, egyéb helyisége vagy az azokhoz tartozó bekerített hely” fogalmának – állapította meg felülvizsgálati eljárásában a Kúria.

A felülvizsgálat eredményéről az azt kezdeményező Legfőbb Ügyészség tájékoztatta hétfőn közleményben az MTI-t.
Az ügyészség korábban ezzel megegyező határozatot hozott. Közölték továbbá: indokolt lenne az elkövetés helyének bővebb meghatározásával kibővíteni a tiltott adatszerzéssel kapcsolatos szabályozást.
A Legfőbb Ügyészség – a Fővárosi Főügyészség által az úgynevezett MTVA-s megfigyelési ügyben hozott határozat kapcsán – hivatalból megvizsgálta a Btk. ide vonatkozó paragrafusait, és megállapította, hogy a tiltott adatszerzéssel kapcsolatban több szabályozatlan kérdés is van, emiatt februárban jogalkotási kezdeményezéssel éltek az Igazságügyi Minisztérium felé.
Közölték továbbá: nem felel meg a törvényi tényállásnak az a magatartás, amikor munkahelyi irodában vagy egyéb helyiségben figyel meg valaki másokat vagy rögzíti az ott történteket, pedig indokolt lenne az elkövetés helyének tágabb meghatározásával kibővíteni a szabályozást. Ezzel ugyanis lehetővé válna valamennyi e körbe tartozó, társadalomra veszélyes magatartás büntetőjogi üldözése.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Minőség és elegancia az íróasztalok világában

Napi közel nyolc órát töltünk mellette – nem is csoda, hogy íróasztalból a csúcsminő…