Köszöntjük az Ajkai Mentőállomás munkatársait!

0

Május 10-én 136 esztendeje, hogy az első magyarországi mentőkocsi elindult útjára, és 75 éve alakult az Országos Mentőszolgálat. Ajkán 1948 óta működik mentőállomás. Először a Timföldgyár látta el a mentési feladatokat 1953-ig. Utána készült el a jelenlegi mentőállomás helyén egy egyszintes épület, majd a kilencvenes évek legelején történt átépítés és az utóbbi években történt korszerűsítések során jobb körülményeket biztosítottak számukra.

Van egy telefonszám, amelyet mindenki fejből tud, s ha álmából felkeltik, akkor is azonnal megmondja: 104 a mentőké. Az is ismeri, akinek soha nem volt dolga velük, aki olyan szerencsés, hogy mindeddig csak kívülről látta a száguldó, régebben fehér, ma már sárga gépkocsikat, hallotta szirénázásukat, amikor súlyos beteghez, vagy baleset helyszínére rohantak. Nekik a legdölyfösebb úrvezető is köteles helyet adni kocsijával az utcán vagy az országúton, s ha ritkán is mondjuk: tiszteljük azokat, akik nappal és az éjszaka minden órájában emberéletek megmentéséért küzdenek!

A mentősökről el lehet mondani, hogy igazi bajtársak, mert társak a bajban, amiből minden erejükkel meg akarják menteni embertársaikat. Nincs köztük rang- és címkülönbség; amikor segíteni kell valakin, az orvos, az ápoló, a gépkocsivezető együtt siet életet menteni. Hiszen mentősnek lenni nem foglalkozás, hanem szent hivatás! Kemény, nehéz munka, s napjaink rengeteg problémája ellenére is szép hivatás a bajbajutottakon segíteni, a kiszolgáltatott betegeknek reményt vinni és életet menteni!

Mentős nem lehet akárki, fontos az ápolt külső, a komoly fizikum, a megfelelő viselkedéskultúra, hiszen nem szólhat beteghez udvariatlanul, vagy netán durván. Száz százalékig megbízhatónak és becsületesnek kell lennie. Tehát a mentősök családjába bekerülni nem egyszerű, nagyon szigorú követelményeknek kell megfelelni.

A mentőszolgálatnak régóta van egy közös óhaja: a társadalmat kellene felkészíteni megfelelő egészségkulturáltságra, általános egészségügyi műveltségre. Egyre több olyan elsősegélynyújtóra lenne szükség, akikre lehet számítani, megfelelő tudással beavatkozhatnának addig, amíg a hivatásos mentők a helyszínre érkeznek. Így megelőzhető lenne a betegek állapotának a romlása.

Azt mondják, hogy akit megérintet a mentőzés varázsa, az nem szívesen válik meg a szolgálattól. Minden nehézség ellenére hűséges marad! Az ajkai mentőállomás munkatársai ezért is fogadják tőlünk ezt a néhány sort tiszteletünk és elismerésünk jeléül. Kívánjuk mindnyájuknak, hogy még sokáig leljék örömüket legszebb hivatásukban!

Tollár Sándor

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Minőség és elegancia az íróasztalok világában

Napi közel nyolc órát töltünk mellette – nem is csoda, hogy íróasztalból a csúcsminő…