Koronavírus – Országos tisztifőorvos: Magyarországon a PCR teszt mindenkinek ingyenes, akinél azt a háziorvos, járványügy, kórház indokoltnak tartja

0

Egy hete stagnál az ú beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma – mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján az országos tisztifőorvos. Aláhúzta: Magyarországon a PCR teszt mindenkinek ingyenes, akinél azt a háziorvos, járványügy, kórház indokoltnak tartja.

Müller Cecília hozzátette: továbbra is fontos, hogy ahol nem tartható a másfél méteres távolság, mindenki viseljen maszkot.
Közölte: mindenki számára ingyenes a PCR-teszt Magyarországon, akinek arra szüksége van. Továbbra is érvényes az eljárásrend, amely szerint a fertőzés gyanúja esetén a háziorvos rendeli meg az Országos Mentőszolgálatnál a vizsgálatot.
Az eddig elvégzett 657 437 teszt között elenyésző számban volt olyan, amelyet térítés ellenében végeztek – jegyezte meg Müller Cecília.
A teszt hatósági áráról szólva azt mondta: az ár kalkulálása önköltségszámítás alapján történt, és igyekeztek olyan árat megállapítani, ami nem egy „elrugaszkodott” ár, és ne lehessen a PCR-tesztekkel „nyerészkedni”.
Müller Cecília a legfrissebb adatokat ismertetve elmondta, újabb 750 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, hét beteg elhunyt. Az elhunytak között a legfiatalabb 40 éves, a legidősebb 81 éves volt. Kórházi ápolásra 549-en szorulnak, közülük harmincketten vannak lélegeztetőgépen – ismertette.
Szintén a WHO eljárása alapján annak esetében, aki legalább három napja tünetmentes, láztalan, légúti tünetei megszűntek és a tünetek kezdete óta legalább tíz nap eltelt, megszüntethető az elkülönítés. Annál is feloldható az izoláció, aki tünetmentes a karantén alatt tíz napig, nincs szükség PCR-tesztre. Kórházban kezelt beteg esetén, ha onnan két negatív teszteredménnyel küldik haza, akkor nincs szükség elkülönítésre. Abban az esetben, ha a kórházi ápolás kedvezően alakul, és hazaengedik a beteget, annyi napig kell otthon kell maradnia, amennyi hátravan a tíznapos karanténból.
Az országos tisztifőorvos hangsúlyozta, rendelkezésre áll minden járványügyi vizsgálathoz a szükséges kapacitás, a vizsgálatokhoz van elég reagens.
Arra a kérdésre, hogy nincs-e kockázat akkor, ha valaki esetleg koronavírusosan kapja meg a szezonális influenza elleni védőoltást, Müller Cecília azt mondta, az olthatóságról mindig a kezelőorvos dönt a páciens vizsgálata után.
Ebben a járványban is ugyanígy történik mindez. Kitért arra, hogy a 65 év felettieknek mindenképpen javasolt az influenza elleni védőoltás.
Szintén kérdés kapcsán beszélt arról, hogy nincs központi utasítás az óvodai fogmosás tiltására, sőt azt kérte az óvodapedagógusoktól, hogy ne mellőzzék a kicsik fogápolását.

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

A tökéletes futballfelszerelés, avagy hogyan válasszuk ki a legjobb focicipőket és kiegészítőket?

A futball világában a megfelelő felszerelés kiválasztása kulcsfontosságú lehet a teljesítm…