Kiválóan szerepeltek a Veszprém megyei versenyzők a Diákolimpia® Duatlon Országos Döntőn

0

2017. október 21-én rendezték meg Marcaliban a Diákolimpia® Duatlon Országos Döntőt, melyen a Veszprém megyei diákok is kiválóan szerepeltek. Az esemény azért is figyelemreméltó, mert ez a versenyforma két év után idén került vissza a diákolimpiai sportágak közé. Ebben a tanévben várhatóan 270 ezer gyerek versenyez majd összesen a Diákolimpián.

2017. október 21-én több mint 1200 versenyzővel Marcaliban, a Magyar Triatlon Szövetség közreműködésével rendezték meg az új diákolimpiai idény második országos megmérettetését, a Diákolimpia® Duatlon Országos Döntőt. A futásból és kerékpározásból álló versenyen a III., IV., V., VI. korcsoportú igazolt versenyzők („A” kategória) és a versenyengedéllyel nem rendelkező tanulók („B” kategória) egyéniben és csapatban is megmérkőztek a „Magyarország diákolimpiai bajnoka” címért. Az igazolt duatlonisták több mint 200 fővel, a „B” kategóriás sportolók pedig közel 1000 fővel versenyeztek a marcali belvárosában kialakított kerékpáros és futóútvonalakon.

A Veszprém megyei diákok kiváló eredményeket értek el, két bronzérem is született: Monostori Noel, az Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola tanulója a fiúk III. korcsoportos, „B” kategóriás versenyében, míg Imre Kornél, a veszprémi Noszlopy Gáspár Gimnázium és Kollégium tanulója a VI. korcsoport „B” kategóriájában lett 3. helyezett.

A megnyitó ünnepségen részt vett Lipták Tamás, a Magyar Triatlon Szövetség szakmai igazgatója, Dr. Sütő László, Marcali polgármestere és dr. Molnár László, a Magyar Diáksport Szövetség stratégiai igazgatója is.

A fantasztikus hangulatú versenyen az alábbi végeredmény született:

III. korcsoport

„A” kategória, lányok:

helyezett: Csontos Dóra, Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola
helyezett: Szabó Viktória, Kandó Téri Általános Iskola, Budapest
helyezett: Papp Laura Inez, Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

„A” kategória, fiúk:

helyezett: Tomka István, Kálvin Téri Általános Iskola, Püspökladány
helyezett: Radics Milán, Nagyboldogasszony Katolikus Általános Iskola, Csongrád
helyezett: Trungel – Nagy Zalán, Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola

„B” kategória, lányok:

helyezett: Baukó Csenge, Mezőtúri Református Kollégium, Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola és Óvoda
helyezett: Farkas Gerda, Székesfehérvári Vörösmaty Mihály Általános Iskola
helyezett: Tóth Réka, Bükki Szlovák Nemzetiségi Általános Iskola, Bükkszentkereszt
„B” kategória, fiúk:

helyezett: Révész Gergely Péter, Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskola
helyezett: Jassó Zalán, Székesfehérvári Kossuth Lajos Általános Iskola
helyezett: Monostori Noel, Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Csapatverseny

„A” kategória, fiúk:

helyezett: Martfűi József Attila Általános Iskola
helyezett: Nagyatádi Bárdos Lajos Sport Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
helyezett: Árpád-házi Szent Margit Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium, Kőszeg

„B” kategória, fiúk:

helyezett: Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskola
helyezett: Mezőkövesdi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
helyezett: Székesfehérvári Vörösmaty Mihály Általános Iskola

„A” kategória, lány:

helyezett: Martfűi József Attila Általános Iskola

„B” kategória, lány:

helyezett: Barcsi Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, Alapfokú Művészeti Iskola
helyezett: Székesfehérvári Vörösmaty Mihály Általános Iskola
helyezett: Gyulai Implom József Általános Iskola

IV. korcsoport

„A” kategória, fiúk:

helyezett: Baier Kristóf, Brassó Utcai Általános Iskola, Budapest
helyezett: Makovinyi Attila, Gyöngyösi Kálváriaparti Sport- és Általános Iskola
helyezett: Trungel – Nagy Kolos, Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola

„A” kategória, lányok:

helyezett: Dobi Lili, Berettyóújfalui József Attila Általános Iskola
helyezett: Soós Dorka, Százhalombattai Eötvös Loránd Általános Iskola
helyezett: Kuti Kata Borbála, ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium, Budapest

„B” kategória, fiúk:

helyezett: KISS Szilárd Olivér, Gyöngyösi Kálváriaparti Sport- és Általános Iskola
helyezett: VIZSY Domonkos, Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium, Budapest
helyezett: FAZEKAS Milán, Szirmabesenyői Szinyei Merse Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

„B” kategória, lányok:

helyezett: KAPÁS Janka, Egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola
helyezett: MOKÁN Dominika, Gyulai Implom József Általános Iskola 5. sz. Tagiskola
helyezett: KÁLOVICS Adél, Rozgonyi Úti Általános Iskola, Nagykanizsa

Csapatverseny

„A” kategória, lány:

helyezett: Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium

„B” kategória, lány:

helyezett: Gyulai Implom József Általános Iskola
helyezett: Makovecz Imre Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Csenger
helyezett: Rozgonyi Úti Általános Iskola, Nagykanizsa

V. korcsoport

„A” kategória, fiúk:

helyezett: Péter Benedek, Keszthelyi Vajda János Gimnázium
helyezett: Dobi Gergő, Berettyóújfalui SZC Arany János Gimnáziuma, Egészségügyi és Közgazdasági Szakgimnáziuma
helyezett: Molnár Gábor, Árpád-házi Szent Margit Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium, Kőszeg

„A” kategória, lányok:

helyezett: Kovács Fruzsina Dóra, Csongrádi Batsányi János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium
helyezett: Hóbor Eszter, Árpád-házi Szent Margit Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium, Kőszeg
helyezett: Zsumbera Nóra, Bajai III. Béla Gimnázium

„B” kategória, fiúk:

helyezett: SCHEIN Péter, Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
helyezett: KERESZTES Kornél Gábor, Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
helyezett: HRENKÓ Norbert, Nyíregyházi SZC Bánki Donát Műszaki Középiskolája és Kollégiuma

„B” kategória, lányok:

helyezett: SZEGEDI Szintia, Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium
helyezett: Hoványi Dóra, Váci SZC Boronkay György Műszaki Szakgimnáziuma és Gimnáziuma
helyezett: GARAI Graciána Csenge, Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium
Csapatverseny

„B” kategória fiúk:

helyezett: Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
helyezett: Váci SZC Boronkay György Műszaki Szakgimnáziuma és Gimnáziuma
helyezett: Szent Márton Katolikus Gimnázium és Általános Iskola, Szikszó

„A” kategória lányok:

helyezett: Csongrádi Batsányi János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium
helyezett: Árpád-házi Szent Margit Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium

„B” kategória lányok:

helyezett: Váci SZC Boronkay György Műszaki Szakgimnáziuma és Gimnáziuma
helyezett: Keszthelyi Vajda János Gimnázium
helyezett: ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Szombathely

VI. korcsoport

„A” kategória, fiúk:

helyezett: Karai Levente, Szent László Általános Művelődési Központ, Baja
helyezett: Kanyik András, Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium
helyezett: Schwarcz Botond, Pécsi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Óvoda

„A” kategória, lányok:

helyezett: Bukovszki Tünde, Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium
helyezett: Laczkó Szabina, Bolyai J. Gimnázium, Salgótarján
helyezett: Pillisz Réka, Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium, Kőszeg

„B” kategória, fiúk:

helyezett: LUKÁCS István, Váci SZC Boronkay György Műszaki Szakgimnáziuma és Gimnáziuma
helyezett: GECSE Márton István, Váci SZC Boronkay György Műszaki Szakgimnáziuma és Gimnáziuma
helyezett: IMRE Kornél, Noszlopy Gáspár Gimnázium és Kollégium, Veszprém

„B” kategória, lányok:

helyezett: MÁTÓ Sára, Székesfehérvári Tóparti Gimnázium
helyezett: SZERENCSÉS Lili, Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium
helyezett: ELEK Zita Sára, Szekszárdi I. Béla Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola
Csapatverseny

„A” kategória fiúk:

helyezett: Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium
helyezett: Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium

„B” kategória fiúk:

helyezett: Váci SZC Boronkay György Műszaki Szakgimnáziuma és Gimnáziuma
helyezett: Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium
helyezett: Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Szakgimnáziuma

„B” kategória lányok:

helyezett: Székesfehérvári Tóparti Gimnázium
helyezett: Mezőtúri Református Kollégium, Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola és Óvoda
helyezett: ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Szombathely

A Diákolimpia® a diáksport egyetlen országos tanulmányi és tehetséggondozó versenye Magyarországon, amely idén 13 MDSZ által rendezett, és további 41 olyan versenyt foglal magába, melyet országos sportági szakszövetségek és sportági szövetségek bonyolítanak le. A versenysorozatban egy tanév során összesen 270 ezer diák vesz részt, közülük 15 ezren jutnak el az országos döntőkig. A Diákolimpia® fővédnöke Áder János köztársasági elnök, a versenysorozatot az MDSZ az oktatásért felelős miniszterrel, Balog Zoltánnal közösen hirdeti meg. A Diákolimpia® országos döntőinek érmesei 10 felvételi többletponthoz jutnak a felsőoktatási felvételik során, ahol a felvételi időpontját megelőző 8 év erre jogosító eredményei érvényesíthetők. A versenysorozat az előző tanévben ünnepelte a 30 éves jubileumát.

A Magyar Diáksport Szövetség

A Magyar Diáksport Szövetséget (MDSZ) 1987-ben alapították és mára a legnagyobb magyarországi civil szervezetté vált a diáksport területén. A szervezet fő célja, hogy minél több gyermeket vonjon be sportprogramokba és népszerűsítse az egészségfejlesztő testmozgást. Az MDSZ küldetése, hogy a testnevelés és a sport minden gyermek életének részévé váljon, egész életen át. A szervezet testmozgás és sportprogramokon keresztül támogatja az önkéntesség, valamint a társadalmi befogadás szemléletének erősítését, fejlesztését Magyaroroszágon. A Magyar Diáksport Szövetség állandó kapcsolatban áll szinte valamennyi magyarországi iskolával, és minden évben megrendezi a Diákolimpiát®, amely az egyetlen országos tanulmányi verseny a diáksportban.

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Minőség és elegancia az íróasztalok világában

Napi közel nyolc órát töltünk mellette – nem is csoda, hogy íróasztalból a csúcsminő…