Kezdeti lehűlés után ismét melegszik az idő

0

Erős széllel, lehűléssel, borúsan, esősen kezdődik a hétvége, a leghidegebb órákban fagypont körüli értékekre is készülni kell. Aztán ismét egyre több lesz a napsütés, és néhol már 20 Celsius-fok körüli meleg is lehet – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtöki országos, középtávú előrejelzésében.

Pénteken többnyire erősen felhős lesz az ég, többfelé várható eső, zápor. Emellett több helyen megerősödik, főként a Dunántúl északi felén viharossá fokozódik a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet általában 2-7 fok között, de északkeleten néhol 0 fok körül alakul. A nappali maximumok 8-13 fok között alakulnak.
Szombaton is többfelé megerősödik a szél, helyenként lehetnek záporok, de már több-kevesebb napsütés is várható. A minimumhőmérséklet általában 3-8 fok között alakul, de északkeleten, a szélvédett völgyekben egy-két fokkal hidegebb lehet. Napközben 13-18 fokig melegszik a levegő.
Vasárnap napos időre lehet számítani, csapadék nem valószínű. A legalacsonyabb hőmérséklet 1-7 fok között alakul, de talajmenti fagyra is számítani kell. A legmagasabb hőmérséklet 16-21 fok között várható – olvasható az előrejelzésben.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Születendő gyermek gondolatai

Csak is velem lehet teljes az életed Gyermeknap van. Ma ezért is többször gondolsz rám, ma…