Jövő héten indulnak a zarándokvonatok a csíksomlyói búcsúba

0

Jövő héten indulnak a zarándokvonatok Csíksomlyóra, a pünkösdi búcsúba.

A Boldogasszony zarándokvonat csütörtökön indul Budapestről Székelyföldre. A  zarándokokat útjuk során Nagyváradon Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Maroshévízen és Gyergyószentmiklóson ünnepség keretében fogadják. A szervezők tájékoztatása szerint az előző évek tapasztalatai alapján várhatóan mindenhol nagyszámú erdélyi magyar fogadja majd őket.
Budai László, a zarándoklatot szervező Misszió Tours Utazási Iroda ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: a vonaton 850 zarándok fog utazni.
A  zarándokok pénteken Madéfalvára, Csíkszeredába, majd Csíksomlyóra mennek, harmadnap, szombaton a csíksomlyói búcsún vesznek részt a búcsú egyik legnagyobb  keresztaljaként felvonulva a kegytemplomhoz.
A programot a negyedik napon, Gyergyószentmiklós főterén szabadtéri szentmise zárja.
A Kárpáteurópa Utazási Iroda zarándokvonatai közül a Csíksomlyó Expressz jövő csütörtök éjszaka Szombathelyről indul, és Sopron, Kapuvár, Csorna, Győr, Komárom, Tatabánya érintésével péntek hajnalban érkezik a budapesti Keleti pályaudvarra, ahonnan a Székely Gyorssal együtt, egy 16 kocsiból álló szerelvényként indul tovább Erdélybe. Az „össznemzeti zarándokvonatot” a Szent István király tiszteletére feldíszített mozdony húzza majd.
Csíksomlyón az első búcsújárást a legenda szerint 1567-ben tartották, amikor János Zsigmond erdélyi fejedelem fegyverrel akarta a katolikus székelyeket az unitárius vallás felvételére kényszeríteni. Csík, Gyergyó és Kászon népe pünkösd szombatján Csíksomlyón gyülekezett, Szűz Mária segítségét kérte, majd legyőzte a fejedelem seregét a Hargita Tolvajos-hágójában. A diadal után újfent Csíksomlyón adtak hálát, egyben fogadalmat tettek, hogy ezután pünkösd szombatján minden évben elzarándokolnak oda.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Tönkreteheti a magyar személyszállító hajósokat a tervezett kikötőkiosztás

A személyszállító hajók helyett a külföldi szállodahajóknak adnák a kikötőket Újlipótváros…