Jogsértő reklám miatt 78 millió forintos bírságot szabott ki a Telenorra a GVH

0

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jogsértőnek ítélte a Telenor Magyarország Zrt. (Telenor) összehasonlító reklámját, ezért 78 millió forintos bírságot szabott ki a vállalatra – közölte a GVH hétfőn az MTI-vel. A Telenor közölte, hogy vizsgálja a hivatal döntését és a felülvizsgálat jogi lehetőségeit.

A hivatal megállapítása szerint a Telenor percenként 9 forintos csomagjának népszerűsítésekor a tárgyilagosságot mellőzve hasonlította össze rádióreklámjában és dinamikus bannerén (reklámcsík) saját, előfizetéshez kötött opciójának és a Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt. (Vodafone) önállóan elérhető, 19 forintos percdíjat tartalmazó Tuti elnevezésű tarifacsomagjának árát 2016 októberétől 2017 februárjáig.
A GVH kiemelte, hogy a két ajánlat – a csomagok jellemzőinek különbségeire figyelemmel – kizárólag a percdíjat kiemelve nem vethető össze objektíven a reklámokban látható vagy hallható módon, mivel a Telenor ajánlatának percdíja ugyanis – időben, felhasználásában, előfeltételeiben, valamint tartalmában is – korlátozott volt a versenytárs termékéhez képest.
A hivatal szerint nem lehet tárgyilagos egy összehasonlítás, amelyben az egyik (perc)díj önmagában, korlátozás és feltételek nélkül érhető el (mivel tarifacsomagról van szó), a másik (perc)díj viszont korlátozott és előfeltételektől függ (mivel perccsomagról van szó). Az ilyen, eltérő felhasználói helyzetekre vetített és szubjektív összehasonlítás miatt a GVH úgy ítélte meg, hogy a fogyasztó nem kap reális képet a két ajánlat közti különbségről és egy esetleges árelőnyről.
Kitértek arra is, hogy a GVH a bírság alapösszegét mintegy 50 százalékkal növelte, mivel a Telenor ellen az elmúlt 10 évben több elmarasztaló döntés is született kismértékben hasonló magatartások miatt.
A Telenor Magyarország Zrt. MTI-hez eljuttatott álláspontja szerint az “1 perc 9 Ft” feltöltőkártyás termékkel kedvező feltételeket kínáltak az ügyfeleinknek. A reklámkampányban az ügyfelek figyelmét a fontos, valós előnyökre, a kedvező ár-érték arányra hívták fel, amikor hangsúlyozták, hogy a csomagajánlattal 9 forintos percdíj érhető el.
Kiemelték, hogy mint minden más alkalommal, ebben a kampányban is különös figyelmet fordítottak a vásárlók részletes, pontos és jogszerű tájékoztatására. Kifejtették, hogy a mobilszolgáltató fontos feladata, hogy a versenytársaiknál előnyösebb, az ügyfelek számára minél kedvezőbb ajánlatokat dolgozzon ki. Ez az egészséges piaci verseny velejárója, és végső soron az ügyfelek érdeke – tették hozzá.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ezt már olvasta?

Távol álltak egymástól a munkaadói és a munkavállalói oldal javaslatai a bértárgyaláson

Távol álltak egymástól a munkaadói és a munkavállalói oldal javaslatai: míg előbbiek a jel…