Ismét rendőrökre támadtak a tüntetők

0

A „rabszolgatörvény” ellen tüntettek csütörtök este Budapesten. A demonstráció több órán át békésen zajlott, de este a Budapesti Rendőr-főkapitányság már azt közölte: a tüntetők agresszívvé váltak, ködgyertyát dobtak a rendőrökre, akik könnygázzal válaszoltak. A rendőrök egy embert hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt előállítottak. A tüntetők két rendőrt megsebesítettek.

Az MTI tudósítói a helyszínről azt jelentették: többeken maszk van, de a szervezők hangosbemondókon a tüntetés elején azt kérték, vegyék le azt, vállalják arcukat. A demonstrációt a Szabad Egyetem és a Hallgatói Szakszervezet nevű diákcsoport hirdette meg.
A tömeg nem sokkal 6 óra után indult el a Kossuth térről. Onnan a Margit hídon keresztül átvonultak Budára, majd a Bem rakparton haladva a Lánchídon át visszamentek Pestre, a József Attila utca, Erzsébet tér, Andrássy út, Oktogon, Nyugati tér útvonalon mentek tovább.
A Markó utcában az ügyészség épülete előtt rövid időre megálltak, és azt skandálták, „szabad bíróságot”. Innen a tömeg a kis utcákon keresztül visszaérkezett a Parlament előtti Kossuth térre. A tüntetők csaknem teljesen megtöltik a teret. A tömegben feltűntek magyar és uniós lobogók, Momentum-, Jobbik-, LMP- és Párbeszéd-zászlók.
A Parlament főlépcsőjét több sorban védik a rendőrök.
A rendőrség honlapján azt írták: a Kossuth téren az egyre agresszívebben viselkedő tüntetők provokálják a rendőröket, és ködgyertyát dobtak a rendőrsorfal közé.
A rendőrök parancsnoka a beosztott állomány testi épségének védelme érdekében elrendelte a védőfelszerelés használatát. A rendőrök testpáncélt, védősisakot vettek fel.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság később azt közölte: a tüntetők nekimentek a rendőrsorfalnak, miközben zászlórúddal, üres flakonokkal dobálták a rendőröket. A rendőrség a sorfalára nehezedő nyomás visszaszorítása érdekében könnygázsprayt alkalmazott.
A főkapitányság késő esti újabb közleménye szerint a tüntetők agresszivitásának következtében két rendőr megsebesült, egyikük a fején, társa pedig a combján.
A rendőrök egy embert hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt előállítottak – írták.

Budapest, 2018. december 13.
A Szabad Egyetem és a Hallgatói Szakszervezet Tüntetés a rabszolgatörvény ellen / Diák-Munkás szolidaritás címmel meghirdetett demonstráció résztvevői és rendőrök a Parlament előtti Kossuth téren 2018. december 13-án.
MTI/Mónus Márton

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

A Magyar Költészet Napja – A vers rólunk és nekünk szól

A nehéz sorsú költő, József Attila április 11-ei születésnapját éppen hatvan éve, 1964 óta…