Húsvétkor az örömé, az életé az elsőbbség! – Húsvét köszöntése

Virágvasárnaptól húsvétig egy kurta hét ha eltelik, e néhány nap jelképrendszere azonban óriási, mondhatnánk emberiség-méretű. Belefér a győztes ünnepeltetésből a keresztre feszítésig, majd a feltámadásig különböző stációk végtelen sora. Gyűlölet és szeretet, felmagasztalás és megaláztatás, hűség és elárultatás.

Húsvét hajnalának fénye bevilágítja a földi éjszakát, a reménytelenségben botorkáló ember sötétségét. A húsvéti hajnal nem metsző fény, nem erőszakos, nem kápráztató, nem tolakodó, inkább olyan, mint az ölelés, amely belső lángjának fényességével átjárja a szerelmesek éjszakáját. Eggyé oldoz önmagával, elűzi a nagypénteki éjjelt gondolatainkból, s a sötétség helyét betölti életünkben az örömhírrel: Feltámadt Krisztus, a világ világossága! Örvendjetek!

Attól nagy egy korszak, ha az akkor élők elhiszik, hogy képesek megváltoztatni a világot. Ha már harcoltak maguk ellen, ha felismerték, hogy körülöttük ideiglenes a sok festett díszlet. Ha ráébredtek, hogy megfeszítés a mások szenvedései iránt tanúsított közöny is. Ha már tudják, hányszor átnéztek azokon, akik kitaszítottként élnek, akikre betegség, magány, vagy kétség terhe nehezedik. Ha megértik az írást a Megváltóról, aki a Világra jött, aki a Világban volt, általa lett a Világ, mégsem ismerte fel a Világ. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be…

Az emberi újjászületés nem képesség, hanem választás kérdése. Dönthetünk a magunk útjáról. Kifejlesztette hatalmát minden, ami rossz, de az értelmes élet példái, a személyes boldogság percei, a családok és más közösség örömei a jó döntések bizonyítékai. Nem veszik oda minden esély, nem tarol le mindent az önzés, nem borít sötétséget mindenre a szeretetlenség. Körvonalai elhomályosultak, de a jó felismerhető. Ezért erős a feltámadásba vetett remény. Húsvét ünnepének mi azzal adhatunk új tartalmat, hogy hiszünk a magunk naponkénti feltámadásában most és mindörökké!

Vannak kérdések, amelyekre idővel mindenkinek válaszolnia kell. Ezt a világ rendjének is szokás nevezni. A keresztre feszített Jézus szavai: „Amit a legkisebbek valamelyikével nem tettek meg, velem nem tették.” A zsoltárban foglalt válasz ennyi: „Ha a bűnöket számon tartod uram, kicsoda maradhat meg?”

A húsvéti hajnal, a hófehér leplek feltalálása a sírban, a Krisztus-kereső asszonyok találkozása az angyallal mind-mind jelzések arról, hogy a Föltámadott közöttünk jár, velünk van és velünk marad most már mindörökké. Ölelő karjait kitárva hívogatja a keresztje mellől messze futott, megrémült, kételkedővé vált tanítványokat, a félelemtől reszketőket, az őt elárulókat, s azokat is, akik életére törtek, mert azt hitték, képesek kioltani, megsemmisíteni az élet hordozóját. Békesség nektek! – köszönti újra és újra az emberisséget. A húsvéti hajnal teremtő erő. Segít, hogy napi kis- és nagy kifulladásainkban élni tudjunk az erőforrásból, segít keresztjeink hordozásában, életünk mindennapos oltárain áldozataink vállalásában, hogy tanúskodni tudjunk a teremtettségünktől bennünk lakozó és szétosztható szeretetről.

A fény kapujában állunk húsvét hajnalán. Krisztus bíztatása buzdít – soha nem késő, soha nem lehetetlen: „Vessétek le a tegnapi bűnös embert, és öltsétek fel a holnapi embert, húsvét fényes ruháját! Mert a feltámadás az újjászületés hajnala is. A fény kapujában állunk, a holnapot kezdd tisztalappal! Engedd, hogy a húsvét örömhíre átjárja lelkedet, kimossa szívedből a haragot, a szomorúságot, a keserűséget, fogadd el az új életet, állj tisztító fényének áramába, engedd, hogy fehérre mosson!”

Az ember mindent elront maga körül. Szabadságának alapja az a tévedés, hogy mindent szabad. A tiltótáblák figyelmen kívül hagyhatók, a kötelezettségek elhanyagolhatók, a kényelmetlen intelmek átlapozhatók. Az elrontott világban minden rosszul működik. Semmire sem kötelez az eskü, üres az ígéret, tartalmától megfosztott az ige, és személyes szolgálatra rendelt a tisztelt jelkép. Fenyegetnek ott, ahol befogadni kellene, s megnyugtatnak azért, amit tiltani kellene. Másokkal hadakoznak, akiknek magukkal kellene. Beszélnek, amikor tenni kellene. Nem értik, miért lett idegen a világ. Annyi győzelem után miért lettek most vesztesek, miért élik meg Dávid sorsát. Mert bajok vettek engem körül, és a szívem is elhagyott engem. Eddig nem lenne szabad eljutni, innen gyötrelmes a visszatérés. Reményik Sándor költő, a két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő egyénisége Egy gyönyörű verset hagyok itt című költeményében megfogalmazott segélykiáltása így szól: „Egyszer csak a dal torkomon akad, / Elfagy, kihűl, / Nem érzem szívemet a dal alatt. / Szólnék néha egy simogató szót, / Egyszerűt, tisztát, édeset, meleget, / Vigasztalót. / Kimondom: koppan, / Érctelenül, csináltan, hidegen: / Nem szűrhettem által a szívemen.”

A húsvét azt nyújtja, amiből a legnagyobb az ínség. A reményt. Hogy vége lehet a gyengeségnek és a kilátástalanságnak, más lehet a holnap és van segítség. A húsvét az élet diadala, s mindazoké, akik cselekedetei a teljesedő életet szolgálják. A húsvét a remény diadala is, mert megmenthető a tönkretett világ. A húsvét a világosságé, felismerhető és megállítható, ami rossz. Húsvétkor az örömé, az életé az elsőbbség! Eljött hát! A feltámadást hirdetik a harangok!

Tollár Sándor