Hintabaleset – Várpalotai polgármester: az önkormányzat együttműködik a hatóságokkal

0

Az önkormányzat együttműködik a hintabaleset kivizsgálása során a hatóságokkal – közölte az MTI-vel vasárnap a várpalotai polgármester, aki az önkormányzat nevében mihamarabbi gyógyulást kívánt a sérülteknek. A Várpalotai napok hátralévő rendezvényeit nem tartják meg.

Campanari-Talabér Márta (Fidesz-KDNP) polgármester a közleményében azt írta, hogy „az első vizsgálatok alapján a Thury-Vár Nonprofit Kft. által szervezett rendezvényen felállított körhinta működtetője minden szükséges engedéllyel rendelkezett”.
Az önkormányzat a jövő héten azonnali belső, részletes vizsgálat során áttekinti a rendezvénnyel kapcsolatos szerződéseket – fűzte hozzá.
A polgármester a közleményben utalt arra, hogy a rendőrség ismeretlen tettes ellen, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt indított nyomozást.
Várpalota önkormányzata mihamarabbi gyógyulást kíván a sérülteknek és minden segítséget megad a felépülésükhöz – írta Campanari-Talabér Márta.

A várpalotai napok Hunyadi Mátyás téri rendezvényén szombat délután esett szét egy nyolcszemélyes hidraulikus hinta. A balesetben öten sérültek meg.
Egy 18 éves fiú életveszélyes koponyasérülést szenvedett. Őt a győri Petz Aladár kórházban ápolják.
A Veszprém Megyei Napló internes oldala egy szemtanúra hivatkozva azt írta, hogy a fiatalember kizuhant a hintából és a betonra esett. A mentősök azonnal a segítségére siettek, miközben a hinta többi utasa még az eszközön lógott. Őket a rendőrök létrával hozták le. A hinta tele volt, nyolcan ültek benne.
Egy gyereket térdsérüléssel a veszprémi Csolnoky Kórházban kezelnek. Rajta kívül hárman  sérültek meg könnyebben, közülük egyet a helyszínen láttak el, ketten ambuláns kezelés után  elhagyhatták a kórházat.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Minőség és elegancia az íróasztalok világában

Napi közel nyolc órát töltünk mellette – nem is csoda, hogy íróasztalból a csúcsminő…