Hegyközségek Nemzeti Tanácsa: új szabályok a 10 tonna feletti szőlőértékesítésben

0

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) az idei szüretben új értékesítési és vásárlási szabályokat vezetett be a borszőlőre, július közepétől az uniós szabályoknak megfelelő szabványos szerződésmintákat kell alkalmazni.

A HNT keddi, MTI-nek küldött közleménye szerint az intézkedés célja, hogy a szőlőtermelők és a felvásárlók közötti kapcsolat országos szinten rendeződjön, és átlátható, hosszú távon kiszámítható felvásárlási viszonyok alakuljanak ki.
A szabályokról február óta zajlott az egyeztetés. Azoknak a szőlőtermelőknek, borászatoknak és felvásárlóknak, akik 10 tonna feletti mennyiségben állítanak elő vagy vásárolnak fel borszőlőt a szakmaközi intézkedés szerint három módon kell az árat meghatározniuk: szerződésben, nyilvános árajánlatban, vagy képlet alapján.
Közölték: azoknak, akik már szerződéssel rendelkeznek, nem kell új szerződést kötniük. Szükség esetén a meglévőt kell kiegészíteniük egy betétlappal, amely tartalmazza az előírt kötelező elemeket. Az újonnan szerződő szőlőtermelők az előző három évben eladott szőlő éves mennyiségi átlagának a felére kötelesek szerződést kötni, a felvásárlók pedig az előző három évben vásárolt szőlő éves mennyiségi átlagának felére.
A fennmaradó 50 százalékra vagy nyilvános árajánlatot tesznek a felvásárlók, vagy a HNT árprognózisában alkalmazott képlet alapján rögzítik felvásárlási árat.
Nyilvános árajánlatában a felvásárló fajtánként vagy fajtacsoportonként, eredetvédelmi kategóriánként hirdethet meg nettó ajánlati árakat, amelyektől a későbbiekben csak felfelé térhet el. Ezeket a HNT-nek kell megküldeni augusztus 15-éig. Valamennyi beérkezett ajánlat megtekinthető lesz a szakmaközi szervezet honlapján, illetve a hegybíróknál kifüggesztve az irodában – írták.
Meghirdetett felvásárlási ár hiányában a HNT a korábban bekért adatok alapján árprognózis-képletet dolgozott ki a szerződésen felüli részre. Ennek alkalmazásával fajtacsoportonként és régiónként számítják ki a borszőlő felvásárlási árát. A számításnál súlyozva veszik figyelembe az árbefolyásoló tényezőket: többek között a várható termést, meglévő készletet, elmúlt évi felvásárlási árakat és a termelési költségeket, az évjárat jellemzőit. Az árprognózist minden évben augusztus elején teszik közzé.
Részletes információk a HNT honlapján és a hegyközségi irodákban érhetők el.

 

  • Díjazták a furmint borkiválóságokat

    Az idei Furmint éve jegyében díjazták a furmint borkiválóságokat és bemutatták a Furmintki…
Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Minőség és elegancia az íróasztalok világában

Napi közel nyolc órát töltünk mellette – nem is csoda, hogy íróasztalból a csúcsminő…