Gyermeknap – A GYERMEK KORUNK LEGSZEB DALA

0

Köszöntjük a gyermekeket!

Május nemcsak a természet színeiben, de ünnepeinkben is a leggazdagabb hónapunk. Színes és gazdag, a múló évekkel sem felejthető, igazi majális májusnak ez a búcsúzó vasárnapja, a gyermekek ünnepe. Azoké a jövőnket, a holnap emberiségét jelentő gyermekeké, akiknek életéért és boldogságáért mi felelünk, mai felnőttek. . Ilyenkor övék az egész város, nekik kedveskednek szülők és nevelők a jó előre megtervezett meglepetésekkel, játékokkal és műsorokkal. Őket ünnepli ezen a napon a szűkebb és tágabb család. Övék a figyelmes szeretetünk, hiszen bennük éljük meg a holnap ígéretét, ők azok, akik megvalósíthatják mindazt a szépet és igazat, amit nekünk még nem sikerült! A felnőttek társadalma köszönti szeretetével a gyermekekét.

Milyen különös az íze a szónak: gyermektársadalom. Ez a szó életkort, állapotot jelent. Azt a mindnyájunk által átélt röpke időt, amikor még egyértelmű és tiszta volt minden fogalom. Ady Endre költőnk így írta: „A gyermek, a gyermek, ez a mi korunk legszebb  dala…”  Mert benne éljük meg a jövő minden ígéretét, annak biztosítékát, hogy akkor is lesz élet, ha mi már nem leszünk. Érte érdemes vívnunk az igazság harcait, őriznünk a szépséget, továbbadnunk a szeretetet, élnünk a felelősségtudatot. És talán azok a boldogabb felnőttek, akiknek sikerült valamiképpen átmenteniük felnőttkorukba is azt az értékrendek, ami a gyermekeké. Dosztojevszkij orosz író gondolata: „Aki csak egyetlen fénylő emléket őriz a gyermekkorából, azzal talán később is megmenekül. A gyermekkorban gyűjtött erőtartalék az egész életre elég lehet.”

De a gyermek törékeny is. Sérülései, fájdalmai éppúgy kitörölhetetlenek, mint sikerei, örömei. Szépek, fontosak, helyénvalók a mi gyermeknapi, szúk és tágabb családi ünnepeink. De a legnagyobb gyermekeinknek adható ajándék, minden pénzzel mérhető gesztusnál fontosabb a hétköznapokon is időt, készséget szánó figyelem, hogy igazán megértsük egymást, felnőttek és gyerekek.

Kedves Gyerekek!

A hétköznapok során olykor talán soknak találjátok tőlünk a biztatást és az intelmeket, néha unjátok is azokat. Mégis szeretnénk, ha elhinnétek: önző szavaink, féltő aggodalmunk és mindennapi munkánk célja minél szebb gyermekkort biztosítani számotokra. Ma viszont nem szólunk a tanulásról, nem intünk csendre benneteket, azt majd megtesszük holnap. Most azt kérjük: szórakozzatok, játszatok nagyot, hívjátok játékba szüleiteket és legyetek jó hangosak. A szülők is engedjék felszabadulni lelkükből a gyermeket, szakítsák meg a mindennapok rohanását legalább egy napra.

Kicsi emberek!

Egyetlen varázsszót küldünk nektek gyermeknapra. Valamennyiünk közös kincsét, a JÁTÉKOT soha ne feledjétek! Később sem, még akkor sem, amikor majd nektek kell bizonygatnotok gyermekeiteknek, hogy övék minden. Játszatok! Játszatok felszabadultan, játszatok boldogan, játszatok becsületesen, játszatok komolyan! Aztán, ha megunjátok, játszatok valami mást. Játszatok, mert a játék veletek lesz, amíg éltek. Elkísér, hű marad hozzátok, ha ti is úgy akarjátok! A játékot senki nem veheti el tőletek. Az a tiétek!

Ha mégis megpróbálná elvenni valaki – ne engedjétek!

Tollár Sándor

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

A Magyar Költészet Napja – A vers rólunk és nekünk szól

A nehéz sorsú költő, József Attila április 11-ei születésnapját éppen hatvan éve, 1964 óta…