Gulyás: 2,7 százalékkal emelkednek a nyugdíjak jövőre

0

Jövőre 2,7 százalékkal emelkednek a nyugdíjak a kormány inflációs adatok alapján hozott szerdai döntése nyomán – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

A tárcavezető szólt arról is, a kabinetnek nyugdíjprémium kifizetéséről is döntenie kellett, ami összesen 41 milliárd forintos kiadást jelent az államnak az idei évben, és átlagosan 16-17 ezer forintot jelentett valamennyi nyugdíjasnak. Megjegyezte továbbá, készek a nyugdíjemelés későbbi korrekciójára, amennyiben a végleges inflációs adatok változást mutatnak.
Gulyás Gergely emlékeztetett, a kormánynak idén tavasszal sikerült Erzsébet-utalványokkal is támogatni a nyugdíjasokat, reményeik szerint pedig a jövőben is évente egyszer sor kerül hasonlóra a magyar gazdaság jó teljesítménye esetén.
Azt is közölte, hogy jelentősen emelkedik az ápolónők bére, akiknek a fizetése 2012-2019 megduplázódik, majd 2022-ig további csaknem 70 százalékkal emelkedik.
A Miniszterelnökség vezetője a részletekről kifejtette: az ápolók fizetése a következő négy évben 72 százalékkal fog emelkedni. 2019 novemberéig még tart az a korábbi bérmegállapodás, amely szerint utolsó ütemben 8 százalékkal emelik jövőre a béreket, de ennek időpontját előrehozzák 2019. július 1-jére. Ezt követően 2020. január 1-jén újabb 14 százalékos, 2020. november 1-jével 20 százalékos, 2022. január 1-jével pedig további 30 százalékos ápolói béremelés lesz – ismertette.
Összegzése szerint az ápolónők majdnem a háromszorosáért fognak dolgozni a ciklus végére, mint amennyiért 2012-ben, vagyis tíz év alatt háromszorosára nő a fizetésük.
Kiemelte: a központi közigazgatásban átlagosan – január 1-jétől – 30 százalékos fizetésemelés lesz, és a honvédelmi, valamint a rendészeti igazgatási alkalmazottaknál is lesz béremelés, az ő körükben „a bértömegváltozás 25 százalék”, de szerinte az átlagos emelkedés ezt meghaladó lesz.
Gulyás Gergely tájékoztatása szerint a kormány szerdán felkérte az Igazságügyi Minisztériumot, hogy – a Pénzügyminisztériummal és az Országos Bírósági Hivatallal (OBH) együttműködve – készítsen elő egy valamennyi bírót érintő jelentős fizetésemelési javaslatot.
A tárcavezető úgy fogalmazott, reményeik szerint a kabinet ezzel orvosolni tudja a bírák jelenlegi méltatlan fizetési helyzetét, az ország 2800 bírója pedig legkésőbb 2020. január elsejétől egy új bértábla szerint kaphatja majd illetményét.
Kérdésre elmondta, a minimálbér is emelkedik jövőre, annak mértékéről egyelőre azonban nincs döntés. Aláhúzta, a kormány továbbra is garantálja, hogy jóváhagyja a munkaadók és munkavállalók minimálbér-emelésről szóló egyezségét.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

A tökéletes futballfelszerelés, avagy hogyan válasszuk ki a legjobb focicipőket és kiegészítőket?

A futball világában a megfelelő felszerelés kiválasztása kulcsfontosságú lehet a teljesítm…