Fontos a Balaton vasúti körbejárhatóságának megteremtése

0

A Balaton-régió közlekedésfejlesztési stratégiájában az üdülőkörzet elérhetőségének javítása kapott prioritást, most a régión belüli közlekedési problémák megoldására kell koncentrálni, a fő cél a Balaton vasúti körbejárahtóságának biztosítása – hangzott el a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) online konferenciáján szerdán.

Borbélyné Szabó Ágnes, az Innovációs és Technológiai Minisztérium főosztályvezetője a Balaton Kiemelt Térség Közlekedésének fejlesztése című rendezvényen elmondta: az északi parton a Szabadbattyán és Balatonfüred közötti szakasz villamosítása a tervek szerint jövő év júniusára készül el, és előkészítik a Balatonfüred-Tapolca-Keszthely szakasz villamosítását.
Beszélt arról is, hogy folytatódik a vasúti és autóbuszos közlekedés összehangolása a régióban. Ennek következő lépéseként még e hónapban változások lesznek a balatonaligai közösségi közlekedésben, év végig pedig a déli parton „válik ráhordó jellegűvé” a buszos tömegközlekedés, vagyis jobban igazodik majd a vasúthoz.
Nyul Zoltán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese elmondta, zajlik 13 dél-balatoni vasútállomás rekonstrukciójának előkésztése, amelyből 6 kivitelezése még forrásra vár.
Folyamatban van az észak-balatoni vasútállomások rekonstrukciójának, 10 helyszínen az akadálymentesítés tervezése is, de a megvalósításra még nincs forrás.
Kormányos László, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgató-helyettese kiemelte, az elmúlt időszak fejlesztéseivel sikerült az ország több pontjáról is jobban megközelíthetővé tenni a Balatont, és vonzóbbá tenni a közösségi közlekedést.
A pandémia miatt idén csak június második felében indult be a forgalom az üdülőrégió felé, ami miatt a nyári utasforgalom az idén 15 százalékkal csökkent a tavalyi évhez képest – mondta.
Arról is beszámolt, hogy a csökkenő forgalomban is 30 százalékkal több kerékpárt szállítottak, ezzel elérték a kapacitásaik határait.
A tervezett fejlesztések között szólt arról, hogy jövőre KISS motorvonatokat is szeretnének üzembe állítani, és a tervek között szerepel az igen népszerűnek bizonyult új, Győr-Balatonszentgyörgy közvetlen utazási lehetőség Kaposvárig történő meghosszabbítása.
Dorner Lajos, a BFT közlekedési szakértője sikernek nevezte, hogy a térség 2014-ben elfogadott közlekedési stratégiájának 90 százaléka teljesülhetett.
Beszélt a helyi közlekedési problémákat kezelő újabb tervekről, amelyekben egyebek közt az üdülőövezet autósforgalmának csökkentésére tesznek javaslatokat.

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

A Magyar Költészet Napja – A vers rólunk és nekünk szól

A nehéz sorsú költő, József Attila április 11-ei születésnapját éppen hatvan éve, 1964 óta…