Fónagy János: gyökeresen változott meg a magyar vasút 2010 után

0

A magyar vasút 2010 után gyökeresen megváltozott, működési rendszere hosszú távon kiszámítható, tervezhető, fejlesztési irányai ismertek, biztatóak, van nemzeti közlekedési infrastruktúra fejlesztési stratégia, személyszállítási törvény – mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium(NFM) parlamenti államtitkára pénteken a vasutas tisztavató ünnepségégen a 67. vasutasnap budapesti központi ünnepségén a Magyar Vasúttörténeti Parkban.

Kiemelte, a vasúttársaságok 2020-ig szóló személyszállítási, 2026-ig érvényes pályaműködtetési közszolgáltatási szerződés alapján dolgoznak, a MÁV-csoport korábban 300 milliárd forint meghaladó adósságállománya 2016 végére az ötödére, 64 milliárd forintra csökkent.
A kormány az elmúlt időszakban úgy erősítette meg a vasúti közlekedés finanszírozási helyzetét, hogy 2010 óta munkabéke van, ami a nemrégiben megkötött három évre szóló bérmegállapodás alapján a jövőben is megőrizhető, a családok közlekedési rezsije nem növekedett, a közösségi közlekedés alaptarifái 2010 óta lényegében nem változtak – jelentette ki az államtitkár.
Fónagy János hangsúlyozta, hogy a kormány 2020-ig 1500 milliárd forinttal támogatja a vasút további fejlesztését. A projektlisták alapján a tervek szerint 900 kilométer vasútvonal korszerűsítését végzik el, mintegy 45 ezer férőhelyes új járműkapacitás lesz elérhető az évtized végéig.

Budapest, 2017. július 7.
A 67. Vasutasnap tisztavató ünnepsége a Magyar Vasúttörténeti Parkban 2017. július 7-én.
MTI Fotó: Mohai Balázs

Az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) keretének mintegy kétharmada, hozzávetőleg 800 milliárd forint költhető el vasúti fejlesztésekre, az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz forrásaiból elnyert 300 milliárd forint döntő hányada pedig 9 vasúti nagyprojektben valósul meg – emlékeztetett az államtitkár.
Részletezte, hogy folyamatosan zajlanak a szolgáltatás színvonalát emelő fejlesztések, a kivitelezők jövőre befejezik a dél-balatoni vasútvonal felújításának második ütemét, az esztergomi vonal villamosítását. Megkezdődik 2018-ban a Kelenföld-Százhalombatta vasúti rekonstrukcióban a Pusztaszabolcsig tartó szakasz építése, továbbá a Rákos-Hatvan vonalszakasz átfogó fejlesztése, 2019-ben pedig forgalomba állnak az emeletes szerelvények.
Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a 163 felavatott tisztet köszöntve kiemelte, hogy az idén 130 éves Baross Gábor Oktatási Központ folyamatosan megújul, szakmai tevékenységével a vasúttársaság munkaerő utánpótlását biztosítja.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

A tökéletes futballfelszerelés, avagy hogyan válasszuk ki a legjobb focicipőket és kiegészítőket?

A futball világában a megfelelő felszerelés kiválasztása kulcsfontosságú lehet a teljesítm…