Fidesz-KDNP: az ellenzék gondolkodás nélkül megkezdené a betelepítést

0

Az ellenzék gondolkodás nélkül megkezdené a bevándorlók betelepítését az országba, és készen állna a Soros-terv végrehajtására – jelentette ki a kormánypártok képviseletében Hollik István (KDNP) pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

A képviselő az április 8-i választás tétjeként határozta meg, hogy Magyarországnak nemzeti kormánya marad, vagy bevándorláspárti kabinet alakul. Nincs kivétel, „az LMP, a Jobbik, a szocialisták, Gyurcsányék, a Liberálisok mind-mind azt bizonyították be az elmúlt két évben, hogy készek a Soros-terv végrehajtására” – hangoztatta.
Ez egyebek mellett abban testesült meg, hogy nem támogatták a betelepítések megakadályozásáról szóló alaptörvény-módosítást, a kerítés megépítését, támadták a jogi határzárat, bojkottálták a kvótáról szóló népszavazást, és a Soros-hálózattal együtt mindvégig támadták a nemzeti konzultációt – sorolta, hozzátéve: ezzel szemben viszont támogatták Brüsszel bevándorláspolitikáját itthon és az EP-ben, valamint a kötelező kvótát.
Kitért arra, hogy korábban arról döntött az Országgyűlés, hogy az Európai Bíróságon támadja meg a kötelező kvótát, azonban ezt a határozatot egyetlen ellenzéki párt sem támogatta. Amikor népszavazást írtak ki a kvótáról, az ellenzék összes pártja az első perctől az utolsóig vagy támadta azt, vagy bojkottálta a részvételt – mondta Hollik István.
Miután a referendumon az emberek 98 százaléka elutasította a kvótát, a kormánypártok kezdeményezték az alaptörvény módosítását – emlékeztetett a kereszténydemokrata politikus, aki jelezte: a szocialisták mellett Gyurcsány Ferencék és a Jobbik is leszavazta azt. Vona Gábor erről az alaptörvény-módosításról mondta azt fél évvel előtte, hogy aki nem szavazza meg, az hazaáruló, ehhez képest ő is azok között volt, akik nem szavazták meg – jegyezte meg.
Hollik István szerint az ellenzéki pártvezetők nyilatkozataiból is kiderül, hogy pártjaik odaálltak a kötelező kvóta mellé. Példaként hozta, hogy Molnár Gyula MSZP-elnök azt mondta, a Magyarország számára nem kedvező elemeket is el kell fogadni az európai együttműködésben; Gyurcsány Ferenc, a DK vezetője pedig maga állította, hogy büszkén elfogadja a kvótákat. Hozzátette: Vona Gábor is azt közölte egy tévéinterjúban, hogy ha néhány ezer emberről van szó, akkor el lehet gondolkodni a befogadásukon; az LMP EP-képviselője, Meszerics Tamács pedig azt hangoztatta, hogy el sem tud képzelni egy kvóta nélküli megoldást.
Az Együttről, Szigetvári Viktorról, Juhász Péterről mindig tudott volt, hogy nyíltan kvótapártiak, ők már 2015-ben azt javasolták, hogy a kormány álljon az élére a kötelező elosztás bevezetésének – jelezte a KDNP-s képviselő.
Megjegyezte azt is, hogy a magyar baloldali pártok európai parlamenti képviselői 2016 júliusában, illetve tavaly áprilisban egytől egyig támogatták azokat az EP-jelentéseket, amelyek az elosztási mechanizmus felgyorsításáról, illetve kibővítéséről szóltak.
„Szanyi Tibor, Ujhelyi István, Molnár Csaba, Niedermüller Péter, Jávor Benedek, Meszerics Tamás mind megszavazták még azt is, hogy azokat az országokat, akik nem hajlandók alávetni magukat a kötelező elosztási mechanizmusoknak, azokat pénzbüntetéssel sújtsák” – emelte ki.
Szóvá tette azt is, hogy az MSZP, a DK, az LMP, az Együtt és a Párbeszéd képviselői között nem volt egy sem, aki decemberben támogatta volna a Soros-terv végrehajtásának megakadályozásáról szóló parlamenti határozatot és még mindig letagadják a terv létezését.
Hollik István kérdésre magyarázatot követelt Szél Bernadett-től, az LMP társelnökétől, amiért a migrációs válság közepén egy nemzetbiztonsági kockázatot jelentő afgán származású férfit javasolt a parlament nemzetbiztonsági bizottságába tanácsadóként. Felvetette továbbá, hogy választ várnak arra is, miért fellebbezett Szél Bernadett, miután a szakszolgálatok jelezték a kockázatot és elutasították a kérését.
Arra a kérdésre, hogy az illető vélhetően az Országgyűlés Irodaházában dolgozik az LMP alkalmazásában, azt felelte, ezt meg kell vizsgálni, ha ez igaz, akkor még inkább indokolt, hogy a politikus magyarázatot adjon.
Közölte azt is: tudomása szerint a férfit korábban éppen egy olyan bevándorláspárti szervezet alkalmazta, amely a terrorcselekmény elkövetésével is vádolt Ahmed H. melletti akciót szervezett.
Hollik István megkérdezték arról is, hogy a kormánypártok elmennek-e az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülésre. Azt felelte: nem fognak részt venni „ebben a politikai színjátékban”.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés 2018-as Választás

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Origo: a Kúria szándékosan érvényteleníthetett a Fidesz-KDNP kárára levélszavazatokat

Egyre biztosabb, hogy szándékosan érvénytelenítette a Kúria a sérült vagy saját címzésű bo…