A Fidesz–KDNP az április 8-i választásra Fenyvesi Zoltánt jelöli, mint a 3-as számú egyéni választókerület országgyűlési képviselőjelöltjét.

Fenyvesi Zoltán hétfőn mutatkozott be a sajtónak a Hotel Kapitányban. Mint elmondta, 1964-ben született, német– történelem szakos tanárként, iskolaigazgatóként tevékenykedik, a Veszprém Megyei Közgyűlés alelnöke, aktív tagja a közéletnek. Az elmúlt évek során jelentős vezetői tapasztalatra és magas szintű gazdasági, politikai kapcsolatokra tett szert egyebek mellett városi, kisebbségi, megyei önkormányzati képviselőként, civil szervezetek vezetőjeként, egyházi képviselő-testületi tagként, nemzetiségi, kisebbségi önkormányzati képviselőként, vezetőként, a Fidesz megyei alelnökeként és választókerületi elnökként.
Úgy gondolom, az országgyűlésben hasznára lehetek ennek a vidéknek. Eddig is megtettem, amit tudtam, többek között részese lehettem, hogy Ajkán a kórház CT-t kapott, a mentőállomás pihenője megújult. Élelmiszercsomagot, tűzifát, a tapolcai zeneiskolának új hangszereket biztosítottam. De egy országgyűlési képviselő többre képes, ezért szeretném, ha újra valódi képviselete lenne a térségnek. Nem politikus, hanem jó lokálpatriótaként az itt élők képviselője szeretnék lenni. A lehető legtöbb fejlesztési forráshoz szeretném segíteni Ajkát, Tapolcát, Sümeget és az egész Balaton-felvidéket. Megválasztásom esetén a kormány támogatásával biztonságot, nyugalmat, munkahelyeket és gyarapodást hozunk ennek a térségnek. A jövőben közös sikerünk lehet a szakképzés megerősítése terén, fel kell lendíteni a turizmust, meg kell védeni azokat az értékeket, amelyeket a magyar kormány az itt élőkkel elért. Meg kell védenünk a hagyományokat, a kultúrát, amit őseink ránk hagytak. Ha egy országgyűlési képviselő jó kapcsolatot ápol a kormánnyal, akkor jót tesz az általa képviselt településeknek is. Nem azért, mert a fejlesztéseket pártpolitikai alapon osztogatják. Ha ez így lenne, Szeged sosem kapott volna az Orbán-kormánytól milliárdokat. Hanem azért, mert az együttműködéshez méltányosság, korrektség és profizmus kell – mondta Fenyvesi.

Hozzátette, hogy a térség Lasztovicza Jenő idejében fejlődött, az elmúlt három évben viszont megtorpant. Szeretné, ha a régió újra az ország fejlődő, gyarapodó része lenne.

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés 2018-as Választás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ezt már olvasta?

Origo: a Kúria szándékosan érvényteleníthetett a Fidesz-KDNP kárára levélszavazatokat

Egyre biztosabb, hogy szándékosan érvénytelenítette a Kúria a sérült vagy saját címzésű bo…