Farsang – Bálok szezonján

Ha lassan is, de mindennek eljön a maga ideje: borúra derű, jó után rossz, és tél után tavasz. E két évszak küzdelmének szimbolikus megjelenése a farsangolás: búcsúztatjuk a telet, és várjuk a szépséges kikeletet. Vízkereszt napjától a húsvétot megelőző negyvennapos nagyböjt kezdetéig tart a bálozások, nagy evés-ivások ideje. Bizony a komor hideg tél meggyötri a szívet, a lelket, a szegényt és a gazdagot, a jót és a rosszat.

Ki-ki hagyománytisztelete, anyagi és erkölcsi lehetősége szerint igyekszik feledni a komor napokat, a csikorgó hideget. Persze, hogy módot talál mindenki a tél búcsúztatásához, a tavasz köszöntésére. A nagy ünnepléseket azonban szégyelljük, ezért bújunk talán álarcok mögé. Se szeri, se száma farsangi népszokásainknak. Ma is általános a farsangi bálozás, sok helyen illusztris vendégek fogadásával, jótékonykodással igyekszenek emlékezetessé tenni egy-egy farsangi mulatságot. A tél végéhez közeledve ránk is fér egy kis mulatozás. Egy XVII. századi krónika feljegyzései szerint: „Az ördögnek szánt ünnep ez, az esztendőnek olyan időszaka, amikor az emberi bolondságok elementáris erővel törnek elő, s úgy tetszik, mintha az emberek szégyellnék kicsapongásaikat, ezért rejtik el ábrázatukat álarcuk alá…”

Bizony voltak és ma már újra vannak jellegzetes farsangi ételek, mint a fánk, a tarkedli, forgácsfánk. Együnk-igyunk hát mértékkel egészen nagyböjtig, hogy mi is megtisztult testtel és lélekkel várjuk a közelgő húsvétot.

Örüljünk tehát, ha elbúcsúztatjuk a „nemszeretem” időt, és várjuk nagy-nagy reménységgel a virágot bontó tavaszt, hiszen az ember természetes igénye a jókedv, a vidámság.

Nagy szükségünk van ezekre a búvalbélelt napok után…!

Tollár Sándor