Egyre gyakoribb az élettársi kapcsolat

0

A 4,021 millió magyarországi háztartás több mint kétharmadában családok, kevesebb mint egyharmadában egyedülállók élnek. Utóbbiak száma 1,217 millióra csökkent – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal 2016 október–novemberében készített mikrocenzusából.

A „kis népszámlálás” során az ország 2148 településén mintegy 440 ezer háztartást kerestek meg, hogy információt gyűjtsenek társadalmunk aktuális jellemzőiről. A felmérés rámutatott arra is: alig fordul elő, hogy több család vezessen közös háztartást ‒ írja a Magyar Idők.

Ami a méretet, korösszetételt illeti, 2016-ban száz háztartásra 238 személy jutott, míg 2011-ben 236, 2001-ben pedig 257. A 2001. évi népszámlálásig a kétszemélyes háztartások aránya volt a legmagasabb, 2011-ben azonban már egytagúból volt a legtöbb. 2016-ra újra a kétszemélyes háztartások lettek többen. Utóbbiakból 1,261 millió volt, az ennél nagyobb háztartások száma 1980 óta folyamatosan csökken – mutatott rá a mikrocenzus eredménye.

Kép: pixabay.com

A családok száma 2016-ban 2,743 millió volt: ezek 82 százaléka (2,24 millió) párkapcsolaton alapult. Ezen belül egyre nagyobb teret hódítanak az élettársi kapcsolatok, számuk meghaladta a 483 ezret, míg 503 ezer családban egy szülő élt gyermekével, gyermekeivel. Az összes egyszülős családon belül az anya gyermekkel típusú családok részesedése megközelítette a 86 százalékot, számuk csaknem elérte a 431 ezret. Minden hetedik egyszülős családban az apa élt együtt egy vagy több gyermekével. A házaspáros családok aránya Győr-Moson-Sopron, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Vas megyében a legmagasabb (68-69 százalék), a legalacsonyabb pedig a fővárosban és Csongrád megyében volt (61 százalék). Élettársi kapcsolatban a leggyakrabban Komárom-Esztergom, Jász-Nagykun-Szolnok és Csongrád (20-21 százalék), a legritkábban Nógrád és Vas megyében éltek (14 százalék).

A felmérésből kiderült, hogy 2016-ban száz családban átlagosan 283 személy élt, míg öt évvel korábban 287. A házaspáros családokban száz családra 294 személy jutott, száz élettársi kapcsolaton alapulóban pedig 287 személy élt. Az 1,716 milliót számláló gyermekes családok több mint felében egy, egyharmadában két gyermeket neveltek, a legalább három gyermeket nevelők aránya 12 százalék volt.

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Életmód

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

A hideg- és melegvizes magasnyomású mosó közötti különbség. Melyiket érdemes választania?

A magasnyomású mosóknak több típusa ismert, melyet elsődlegesen két csoportba tudunk oszta…