Egész évben gyereknap

0

Régebben éjszakánként színes és gazdag álmaim voltak. Olykor még azt is sikerült elérnem, hogy arról álmodjak, amiről elalvás előtt szerettem volna. 

Mostanában ritkán álmodom – aligha a színes és gazdag valóság ennek az oka -, de hiszek még azért az álmokban. Kislányunokám, ha este nem akart ágyba bújni, azzal csalogattam: „Gyere, aludjunk el gyorsan, röpüljünk az Álomvilágba.”

Ő akkor még nem tudta elmesélni, mit látott ott, én viszont már tudom, hogy ébren is lehet álmodni. Például a gyermekeink, unokáink jövőjéről.

Azt álmodom meg nekik, hogy mindent megkaphatnak, amire szükségük van: szüleiktől időt és törődést, egészséges ételeket, kényelmes ruhát, okos játékokat, szép könyveket – és a választás lehetőségét, hogy rátalálhassanak arra, ami érdekli őket, amihez tehetségük van.

Azt álmodom, hogy olyan iskolákba járhatnak majd, ahol nagy szakmai tudású pedagógusok türelemmel nevelik őket az igazai értékek – szeretet, tisztesség, szorgalom, egészség – megbecsülésére is.

Álmodom még, hogy felnövekedvén olyan munkát végezhetnek, amelyben örömüket lelik, amely révén hasznossá tehetik magukat, s amelynek fizetségéből gyermekeiknek többet nyújthatnak annál, amennyit ők kaptak. Ne kelljen fél életen át egy lakásért robotolniuk, maradjon energiájuk, idejük és pénzük gyermekeikkel utazni, kirándulni, síelni vagy éppen színházba menni.

És álmodom persze arról, hogy tiszta levegőt szívhatnak majd, soha nem kell rettegniük semmitől és senkitől.

Meglehet, túlságosan rózsaszínű álmokat szövögetek az emberibb, az emberhez méltó életről. De rajtunk is múlik, hogy mindez ne maradjon hiú ábránd csupán. Hogy teljesüljenek Petőfi Sándor költőnk szavai: „Anyám, az álmok nem hazudnak.”

S akkor gyermekeinknek, unokáinknak már az év minden napja gyermeknap lesz…!

Tollár Sándor

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Ezekben a színekben a flip-flopok sosem mennek ki a divatból! Íme, a legjobb modellek!

A flip-flopok évről évre visszatérnek a nyári divat porondjára, miközben bizonyos színek s…