Dzsesszfesztivál Balatonbogláron 18. alkalommal

0

A hazai dzsessz kiválóságai lépnek színpadra a Balatonbogláron július 12-én kezdődő Jazz és a Bor Fesztiválján, amelyet immár 18. alkalommal rendeznek meg.

Mások mellett a Dés András Trió, az Elsa Valle Afrocando, a Coltrane Legacy, a Hajdu Klára Kvintett, a Barabás Lőrinc Quartet és Babos Gyula Makrokozmosza is fellép a négynapos eseményen – közölték a szervezők az MTI-vel.
A fesztiválon napi két-két fellépéssel várják a közönséget. A koncertek minden nap 20 órától kezdődnek a mediterrán hangulatú művelődési ház udvarán, ahol a helyi borászok is kínálják termékeiket a látogatóknak. A házban Kiss Attila András dzsesszportréi láthatóak, az udvaron napközben játszósarok fogadja a gyerekeket.
A nyitónapon először a Berdisz Művek (Stencli Tamás – szaxofon; Juhász Attila – billentyűs hangszerek; Frey György – basszusgitár; Berdisz Tamás – dob) lép színpadra. A zenekart Berdisz Tamás 2015-ben hívta életre, idén tavasszal megjelent In Between című lemezüket a fesztivál közönsége hallhatja elsőként. A Berdisz Művek után a modern mainstream dzsesszt képviselő Equinox Szeptett zenél, amely szintén friss anyagát, a Trapet mutatja be. A formációban Kovács Linda (ének, ütőhangszerek, szintetizátor), Eszes Viktória (ének, ütőhangszerek), Márkus Tibor (zongora, szintetizátor), Jász András és Zana Zoltán (szaxofon), Csuhaj Barna Tibor (nagybőgő) és Jeszenszky György (dobok) lép színpadra.
Másnap, július 13-án csütörtökön a Dés András Trió (Fenyvesi Márton – gitár; ifj. Tóth István – gitár; Dés András – ütőhangszerek) műsora ugyancsak új albumukra, a The Worst Singer in the Worldre épül, ezt követően a dzsesszt, az afrót és a bebopot vegyítő Elsa Valle Afrocando ad műsort. Az együttesben Elsa Valle énekel, Winand Gábor énekel, szaxofonon és billentyűs hangszereken játszik, Oláh Tzumo Árpád zongorázik, Orbán György bőgőzik, Csizi László dobol, Czibere József pedig kongázik.
Pénteken előbb a néhai legendás amerikai szaxofonos, John Coltrane számait játszó Coltrane Legacy lép színpadra (Monor Sándor és Szoszo Lakatos Sándor – szaxofon; Oláh Krisztián – zongora; Hodek Dávid – dob), majd a Fekete-Kovács Kornéllal (trombita, szárnykürt) kiegészülő Hajdu Klára Quartet (Hajdu Klára – ének; Oláh Krisztián – zongora; Soós Márton – nagybőgő; Hoff Marcell – dob) szórakoztatja a közönséget.
A zárónapon, július 15-én szombaton 20 órától a Barabás Lőrinc Quartet (Barabás Lőrinc trombita, Cséry Zoltán – billentyűk, Herr Attila – basszusgitár, Nagy Zsolt – dob) nyitja a programot, a fesztivál utolsó koncertjét pedig Babos Gyula Makrokozmosz elnevezésű projektje (Babos Gyula – gitár; Winand Gábor – szaxofon, fuvola; Fekete-Kovács Kornél – trombita; Orbán György – nagybőgő; Czirják Tamás – dob) adja.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Ajkai idősek köszöntése – Október az Idősek Hónapja

Őszintén szólva kissé zavarban vagyok a megszólításkor, nem is tudom, hogy kezdjem. Azt ne…