Hét ember meghalt, miután két hajó összeütközött, majd az egyik felborult és elsüllyedt a Dunán a Parlamentnél szerda este – jelentette be Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a helyszínen.

Megtalálták a szerda esti dunai hajóbalesetben elsüllyedt hajó roncsát – értesült az M1 aktuális csatorna.

A tudósító azt mondta: a roncs a Margit híd pillérétől három méterre van a Duna mélyén. Hogy mikor tudják kiemelni, azt még nem tudni.
Hét ember meghalt, miután két hajó összeütközött, majd az egyik felborult és elsüllyedt a Dunán a Parlamentnél szerda este.
Korábban az M1 arról számolt be, hogy a turistahajó egy nagyméretű luxushajóval ütközhetett össze. A nagyméretű hajó elsodorta, maga alá gyűrte a Hableány elnevezésű turistahajót, amely gyorsan elsüllyedt.
Tóth Mihály, az Európa Cégcsoport és a Panorama Deck Kft. szóvivője szerda éjszaka azt mondta: rutinszerű hajós városnézés közben történt a baleset. Közölte azt is, hogy a hajót folyamatosan szervizelték, műszaki hibáról nem tudnak.
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a helyszínen tartott sajtótájékoztatón elmondta: hét embert könnyű sérülésekkel vittek kórházba.
Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta: negyed tízkor érkezett a bejelentés, hogy egy turistahajó felborult a Dunán. A fedélzeten 33 dél-koreai turista és kéttagú magyar személyzet tartózkodott.
A hatóságok – köztük a honvédség segítségével – azonnal megkezdték a kutatást a Duna teljes szakaszán.
Kolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt mondta: 96 hivatásos tűzoltóval, tűzoltóautókkal, speciális műszerekkel is keresik a túlélőket. Azt mondta, a keresés elhúzódó folyamat lesz.
Az M1 aktuális csatornán elmondták: a helyszínen tartózkodik Pintér Sándor belügyminiszter és Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár is.
Horváth Ildikó az MTI-nek elmondta: három nagy kórház fogadja a dunai hajóbaleset sérültjeit.
A mentést nehezíti, hogy jelenleg is szakad az eső, a Duna árad, és folyónak gyors a sodrása.


Győrfi Pál a sajtótájékoztatón hozzátette: hét embert könnyű sérülésekkel vittek kórházba.
Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta: negyed tízkor érkezett a bejelentés, hogy egy turistahajó felborult a Dunán. A fedélzeten 33 dél-koreai turista és kéttagú magyar személyzet tartózkodott.
A hatóságok azonnal megkezdték a kutatást a Duna teljes szakaszán.
Kolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt mondta: 96 hivatásos tűzoltóval, tűzoltóautókkal, speciális műszerekkel is keresik a túlélőket. Azt mondta, a keresés elhúzódó folyamat lesz.
Az M1 aktuális csatornán elmondták: a helyszínen tartózkodik Pintér Sándor belügyminiszter és Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár is.
Horváth Ildikó az MTI-nek elmondta: három nagy kórház fogadja a dunai hajóbaleset sérültjeit.
Az államtitkár a magyar kormány nevében részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. Egyúttal megköszönte a mentésben részt vevők munkáját.


Egy nagyméretű luxushajóval ütközhetett az a turistahajó, amely elsüllyedt szerda este a Dunán a Parlamentnél – jelentette az M1 aktuális csatorna tudósítója.

A nagyméretű hajó elsodorta, maga alá gyűrte a Hableány elnevezésű turistahajót, amely gyorsan elsüllyedt.
A balesetnek hét halálos áldozata van – jelentette be Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője nem sokkal éjfél után a helyszínen.
A hajó roncsát egyelőre nem találják.


Hajózási vállalat: volt elegendő számú mentőfelszelés

A közlemény szerint a hajózási társaság a balesetben érintett utasok és legénység számára azonnali pénzügyi segítséget ajánl fel.
Mint írták, a Hableány hajó 27 méter hosszú, 150 lóerős motorral felszerelt, rendszeresen karbantartott járműve a Panorama Deck flottájának 2003 óta. Érvényes engedéllyel rendelkezik 2020. október 31-ig. A tapasztalt, 58 éves hajóvezető és az 53 éves matróz kifogástalanul végezte a munkáját, mióta a társaság alkalmazásában állt.
A baleset okainak feltárásában a vállalat a hatóságokkal mindenben együttműködik, és azonnal felállított egy belső vizsgálóbizottságot a körülmények feltárására.
“A Panorama Deck vállalat, annak vezetősége és teljes legénysége megrendülten áll a tragédia előtt, és részvétét fejezi ki a balesetben elhunyt vagy eltűnt utasok és legénység családjának” – írták.
Felidézték, a városnéző hajójárat fedélzetén a legénységgel együtt 35-en utaztak. Az utasok Dél-Koreából érkezett turisták és idegenvezetők voltak.
A mentés nagy erőkkel zajlott, amelyben a vállalat minden elérhető hajója és legénysége részt vett a hatóság vezetésével. A nagy sodrású, magas vízállású Dunán az eső és a sötétség nehezítette a műveletet.
A hajó egy szállodahajóval ütközött a Margit híd közelében szerda este és elsüllyedt. Legalább heten meghaltak.


A parlamenti webkamera a hajóütközés idején

A parlamenti webkamera a hajóütközés idején

Generálva az Időkép.hu / Hotel Victoria kameráiból


 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Születendő gyermek gondolatai

Csak is velem lehet teljes az életed Gyermeknap van. Ma ezért is többször gondolsz rám, ma…